1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    A Trend FM információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Booking.com holland anyacége és magyar leányvállalata ellen. A gyanú az, hogy a magyar Booking.com lehetővé tette a szállásadók számára, hogy egyeztessék az áraikat. Március első három hetében ugrásszerűen, éves szinten negyedével emelkedett az eladó lakások iránt érdeklődők száma. Jelentős piacot veszíthetnek a magyar fuvarozók Nyugat-Európában a nemrég életbe lépett szociális intézkedések miatt. Jól teljesített a Budapest Bank csoport tavaly, ugyanis 3,5%-kal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest. Akár a négy százalékot is elérheti a gazdasági növekedés Magyarországon az idei évben- áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. előrejelzésében. Ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Szűcs Péter!

  3. 10:05

    Egészségkód Oláh Andreával

    1. Hogyan működik az akupunktúra? Milyen fájdalmak, és milyen betegségek kezelésére alkalmas? Van-e különbség a lézerakupunktúra és a tű hatása között? Dr. Joós Károly akupunktőr, az integrált orvoslás gyakorlója a műsor vendége, így az akupunktúrát össze tudjuk vetni a nyugati orvoslással is. 2. Lelassítható-e az öregedés folyamata? Hogy tudnánk szépen öregedni, aktivitásunkat, egészségünket megőrizve? Dr. Borbényi Erika onkológust, holisztikus terapeutát kérdezem erről.

  4. 11:05

    Könyvben Utazom - Világot Látok Oláh Andreával

    1. Sürgető figyelmeztetés egy magas rangú katonai vezetőtől - Sir Richard Shirreff, a NATO nyugalmazott tábornoka több évtizedes katonai tapasztalatára alapozva regényt írt arról, mi lesz, ha a világ vezető hatalmai továbbra sem veszik komolyan az orosz elnök arrogáns politikáját? 2017 Háború Oroszországgal - ez a címe a tábornok víziójának. 2. A regényhez kacsolódva Észtország, Lettország és Litvánia lesz az úti célunk. Kuzmányi István rendszeresen visz turistákat a Baltikumra, sorra vesszük vele a látnivalókat, és meghökkentő történeteket is mesél.

  5. 12:05
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 13:35
  9. 14:05

    Szenzor

    Az eheti Szenzorban a hírek mellett a 360 fokos kamerákról esik szó.

  10. 15:05

    Monitor Délután Érczfalvi Andrással

    Tokaji Március Nagykóstoló a Corinthia Hotelben-vendégünk Harsányi Dávid.

  11. 15:35

    Földgömb a Monitor Délutánban

    A Földgömb rovat szakértője Telbisz Tamás geográfus, aki Kasmírba kalauzol bennünket.

  12. 16:10

    Turizmus.com a Monitor Délutánban

    A turizmus.com műsorrészben beszámolunk az Alvásbarát Hotelek versenyről és a Wizzair TelAviv-Debrecen járatindításáról is.

  13. 17:05

    A Nap Vendége

    Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. A riporter Emőd Pál.

  14. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-08-22 00:05:00

Zenei válogatás

2025-08-22 11:05:00

Monitor

2025-08-22 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-08-22 13:35:00

BorMárka

2025-08-22 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-08-22 15:05:00

Fintech Világa

2025-08-22 16:05:00

Prémium Kategória

2025-08-22 17:10:00

A Nap Vendége

2025-08-22 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-08-22 19:05:00

Friss hírek