Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
Rövidítés Mezei Dániellel
A XX. század közepének nemzetközi hírű játékosa, az 1947-es Francia bajnokság (mai néven Roland Garros) győztese, aki sok szakember szerint minden idők legnagyobb magyar teniszezője; Asbóth József, aki 2017-ben ünnepelné 100. születésnapját és 70.évfordulóját a szenzációs párizsi győzelmének. Továbbá a Magyar Tenisz Szövetség fennállásának 110. évfordulója kapcsán a Szövetség a 2017-es esztendőt Asbóth-évnek nyilvánította és annak a magyar tenisz játékos emlékének szenteli, aki Magyarország mai napig egyetlen tenisz Grand Slam tornagyőzelmét szerezte férfi egyesben. Erről voolt szó a Rövidítésben, ahol az Asbóth-család képviselője, Ruszanov András volt a vendég.
-
13:35
Forgó Mezei Dániellel
Sikeres World Tour-szereplés a magyaroktól a BOK Csarnokban; sikeres Európa-bajnoki selejtező a svédek ellen; sportdiplomáciai siker után feljebb lépő főtitkár - csupa jó hír a hazai asztaliteniszsportból. Vendégünk: dr. Stocker Miklós, aki még főtitkár.
-
14:05
-
15:05
-
15:35
-
16:10
Exclusive Kristóf Gáborral
Egy igazi reneszánsz hölgy a műsor első felének vendége: Bartha Ágnes zománcművész, ékszertervező, ötvös, író, költő... Háromdimenziós zománcképeket készít limoges-i zománccal, saját technológiával, és az ezüst és arany mellett egy 21. századi anyagból: üvegplexiből alkot ékszereket (szigorúan kézimunkával!). Az ékszereket féldrágakövekkel kombinálja... Bejárta a világot: ott volt 68-ban a párizsi diáklázadásnál, és persze rengeteg egyéni és csoportos kiállítása volt. Mindemellett könyveket, novellákat, esszéket ír - mindene a munka, a hobbija a sakk, valamint az adószabályok és a könyvelés... A műsor második felében az "Orr" lesz a vendég, vagyis Zólyomi Zsolt, az egyetlen magyar parfümőr, illatok alkotója, aki megszagolgatta Sir Roger Moore feleségét, hogy egyéni parfümöt készíthessen neki (is), aki több ezer alapanyagból állítja össze különleges illatkompozícióit, akit a világ legnagyobb kozmetikai cégei hívnak szakértőnek, és aki idén egy saját márkájú parfümöt is szeretne megjelentetni a piacon...
-
17:05
A Nap Vendége
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A riporter Kristóf Gábor.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Bige László: „Naponta 750 millió forintot veszítünk”
Továbbra sem kapta meg a hatósági engedélyt a Nitrogénművek pétfürdői üzeme. Bige László tulajdonos a Trend FM-nek elmondta: az eredeti tervek szerint június 30-án indultak volna újra a vegyiparban szokványos egy hónapos karbantartás után.
- Bige László: „Naponta 750 millió forintot veszítünk”
- A háború gazdasága: a világ katonai kiadásai rekordot döntöttek
- Tudomány és művészet – Így lehet most akár 1,5 millió forintra pályázni
- Kiss Mari: „Mindannyiunknak szüksége van sikerélményekre”
- Itt a brutális meleg! Logisztikai bravúr a gyorséttermekbe eljuttatni az alapanyagot
- Alaszkán a világ szeme: az elnökök találkozójára figyelnek a befektetők
- Mélyponton az építőipar, jöhet a feltámadás?
- Indul a „béke rally” a tőzsdén – Célegyenesben a FED kamatvágása
- Két nap alatt három busz égett ki Budapesten
- Szlovákia vezető építőipari cégébe vásárolta be magát a Mészáros Csoport
- Repülőtér Éjszakája: kulisszatitkok a légiforgalmi irányítás világából
- Meglepetés az albérletpiacon – Ez már az Otthon Start előszele lehet
- AI a munkahelyeken: lehetőség vagy kihagyott ziccer?
- Áldás vagy átok a telefon?
- Történelmi csúcson a bitcoin árfolyama
- Trendforduló: befektetések és állami szerepvállalás a startup világban
- A legtöbb borvidéken már megkezdődött a szüret
- A tartós kánikulát a nyár kedvence is megszenvedi
- Az USA is jól járhat az azeri-örmény közeledéssel
- Hatmillió vendégéjszakára gyúr az a&o Hostels
- Egy vagyonba kerül a tanévkezdés
- Vita az árrésstop körül – Így reagált a GVH
- Háború vagy tűzszünet? Orosz beékelődés és alaszkai csúcstalálkozó
- A kriptovilág újabb szegmensét tisztázta az amerikai tőzsdefelügyelet
- Látványos növekedést hozott az első félév, jól pörgött az XTB befektetési applikáció
Friss hírek
-
A háború gazdasága: a világ katonai kiadásai rekordot döntöttek
A világ katonai kiadásai rekordot döntöttek, a hidegháború óta nem látott tempóban emelkednek, különösen Európában. -
Tudomány és művészet – Így lehet most akár 1,5 millió forintra pályázni
A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak tervezésére és kidolgozására. Ezen egyedi, művészeti értékkel bíró alkotások azokkal a díjakkal kerülnek átadásra, amelyekkel a Magyar Kutatási Hálózat munkatársainak kiemelkedő teljesítményét és eredményeit ismerik el. Ezáltal a nyertes alkotások reprezentatív szerepet töltenek be a magyar tudomány és a művészet kapcsolatában. -
Kiss Mari: „Mindannyiunknak szüksége van sikerélményekre”
A Jászai Mari-díjas színésznőt, a Halhatatlanok Társulatának új tagját látta vendégül Szatmári Róbert A nap vendégében. -
Itt a brutális meleg! Logisztikai bravúr a gyorséttermekbe eljuttatni az alapanyagot
A berobbant nyári kánikula következtében a gyorséttermi láncokkal dolgozó szállítmányozó cég is extra hűtési megoldásokkal tudja biztosítani, hogy az élelmiszerek a megfelelő hőmérsékleten érkezzenek meg a kiszolgáló egységekbe. -
Alaszkán a világ szeme: az elnökök találkozójára figyelnek a befektetők
Az elmúlt napokban az amerikai elnök vámpolitikája és az ukrajnai békefolyamat alakulása mozgatta az arany világpiaci árfolyamát.