Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Egymilliárd eurónál is nagyobb volt a kereskedelmi többlet szeptemberben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Míg a kivitel euróban kifejezett értéke több mint másfél százalékkal nőtt, addig a behozatal megegyezett az előző évivel. A gépek és szállítóeszközök exportja átlagon felüli növekedést mutatott, ugyanakkor az élelmiszerek és a nyersanyagok exportja csökkent euróban számolva. Egyre nagyobb súlya van a hazai turizmusban a rövid távú lakáskiadásoknak. A Magyar Apartman Kiadók Egyesületének elnöke szerint az Airbnb tovább színesíti az ingatlanpiaci palettát, egyik legfőbb előnye pedig, hogy a lakáskiadás nem csak a bérbe adandó, hanem akár a környezetében lévő lakások felújításával is járhat. A várnál rosszabbul teljesített a svájci gazdaság a harmadik negyedévben. Az előző negyedévhez képest stagnált, míg éves alapon több mint egy százalékkal bővült a hazai össztermék. Az elemzők dinamikusabb növekedésre számítottak, de a központi bank múlt év eleji döntése, amely eltörölte a frank euróban rögzített árfolyamküszöbét, jelentősen erősítette a frankot. Felfüggesztette Venezuela tagságát Dél-Amerika legnagyobb szabadkereskedelmi szervezetében a Mercosur négy alapító tagja. A súlyos pénzügyi és politikai válságban lévő dél-amerikai ország azért került ki a szervezetből, mert nem teljesítette az általa vállalt kötelezettségeket, miközben részesült a közös piac jelentette előnyökből, így például a tőke-és munkaerő szabad áramlásából, vagy a vámmentességből. A megkérdezett Latin-Amerika szakértő szerint viszont a kizárás legfőbb oka az ország politikai berendezkedésében keresendő. 115 darab elektromos árammal üzemelő gépjárműre adtak be pályázatot novemberben, míg 2014-ben egész év alatt fogyott ehhez hasonló mennyiség – derült ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének közleményéből. A jelentős növekedést a pályázati támogatási rendszer segítette, amire a kormányzat idén 2, jövőre 3 milliárd forintot fordít programjában.
-
10:05
Menni-Enni
A „Menni-Enni” c. műsor mai adásában bemutatkozik a „Maradék nélkül” program, mely arra hivatott, hogy segítsen abban, minél kevesebb élelmiszer pazaroljunk el. Megjelent egy hiánypótló alapmű immár magyarul is. Nem csak hobby-szakácsoknak. Ez a Főzés tudománya, a nagy konyhatechnológiai szakkönyv. Indul a síszezon. Milyen újdonságokkal készülnek a francia síterepeken? Majd az utolsó „fordulóban” vendégünk lesz Gianni Annoni, kinek hitvallása: „Olaszul l’enni jó!”
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
Archichat
A tudás és az információ átadásának napjainkban zajló hatalmas sebességű változását az építészet sem hagyhatja figyelmen kívül. Mit kezd egy építész a megnövekedett multimédiás és információs elvárásokkal egy középület tervezése esetén? A kérdésre a Streamnet tulajdonosa Kászonyi Péter. és Hodosi Péter vezető szakértő ad válasz, Kendik Géza építésznek és Mezei Dánielnek az Archichat műsorvezetőjének. Archichat, építészetről és társszakmáiról beszélünk.
-
14:35
-
15:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
A Fényforrás mai témája a színhelyes világítás, de szóba kerül a Sixtus kápolna magyar fejlesztésű világítástechnikája is. Szakértőnk Dr. Szabó Ferenc egyetemi docens.
-
15:35
Munka.Erő.Forrás a Monitor Délutánban
A Munkaerőforrás aktuális év végi témákból válogat. Vendégünk Hoffmann Gábor az euCSOPORT munkajogi szakértője.
-
16:10
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Magyar sikerek az Universiadén: 18 éremmel zártak a sportolók
A hazai csapat 18 érmet, 10 ezüstöt és 8 bronzot szerzett, amivel megdöntötte két évvel ezelőtti rekordját. Ez azt jelenti, hogy összességében az országok között a 11. helyen végeztek a versenyzőink.
- Magyar sikerek az Universiadén: 18 éremmel zártak a sportolók
- 10 nap, 130 ezer látogató, 3300 program – ilyen volt a 34. Művészetek Völgye
- Vámalku: a legrosszabb forgatókönyvet megúsztuk, de kinek fog jobban fájni?
- Hidegzuhany az álláskeresőknek: hároméves mélyponton a foglalkoztatottság
- A fafaragók Mekkájában lehet ellesni a legjobb technikákat
- Milliárdos terheket ró a német autóiparra a vámmegállapodás
- Éremeső hullott a magyar zsenigyerekekre a matekolimpián
- Melyik zsiradék a legjobb ár-érték arányban?
- „A hanyatlás korát éljük” – Batta András, a Magyar Zene Háza igazgatója a Nap Vendége
- Eldőlt a Gellért Fürdő sorsa
- Háborúban Thaiföld és Kambodzsa: a határvonalak újrahúzásáig harcolnak?
- Magyar királyi koronázás élhető át Pozsonyban a hétvégén
- Újra a diákokért versenyeznek a bankok
- Akár 1000 forinttal is drágulhat a cigaretta – jön az uniós adóemelés
- Olasz Renátó rendezőként debütál a 31. Szarajevói Filmfesztiválon
- Kolera Lengyelországban: mi a protokoll, ha Magyarországon is megjelenik?
- Hatalmas különbségek a felvételi pontszámokban, újabb csúcsok is dőltek
- Német és amerikai céggel erősíti piaci pozícióját a Videoton Holding
- Az egyetemistákat is kibillentheti az albérletkeresésből az Otthon Start
- Saját pénzügyi szolgáltatót kapott a turisztikai szektor
- Maradt az alapkamat – záporoznak a jó európai gyorsjelentések
- Miért polgárpukkasztó drMáriás?
- Túl optimista, aki szerint sokáig 400 alatt marad a forint
- Thaiföld és Kambodzsa konfliktusa is eszkalálódhat
- Ott fejtheti ki áremelő hatását az Otthon Start, ahol eddig is óriási drágulás volt
- Az Abu-Dzabi Értéktőzsde és a Budapesti Értéktőzsde együttműködési megállapodást kötött
- 15-20 százalékos lakásár-emelkedést hozhat az Otthon Start
- A látásunkat is befolyásolja a klímaváltozás
Friss hírek
-
Magyar sikerek az Universiadén: 18 éremmel zártak a sportolók
A hazai csapat 18 érmet, 10 ezüstöt és 8 bronzot szerzett, amivel megdöntötte két évvel ezelőtti rekordját. Ez azt jelenti, hogy összességében az országok között a 11. helyen végeztek a versenyzőink. -
10 nap, 130 ezer látogató, 3300 program – ilyen volt a 34. Művészetek Völgye
Vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármast felölelő Művészetek Völgye. -
Vámalku: a legrosszabb forgatókönyvet megúsztuk, de kinek fog jobban fájni?
Mindenképpen jó hír, hogy a jelenlegi 10 százalékos tarifa csak 5-tel nőtt, nem pedig 40-nel. -
Hidegzuhany az álláskeresőknek: hároméves mélyponton a foglalkoztatottság
Nem nagyon kapkodnak az emberekért, egyre kevesebbet foglalkoztatnak – mondta a Trend FM-nek a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. -
A fafaragók Mekkájában lehet ellesni a legjobb technikákat
Idén júniusban is volt Fafaragó Tábor Kisgyőrött, amelyet Kékedi László fafaragó, a falu polgármestere vezetett.