Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával
A K&H Bank vezető elemzője szerint akár már a mai, keddi ülésén is kamatvágásról dönthet a jegybank. Németh Dávid szerint a jegybank egyúttal frissíti inflációs jelentését is, az új dokumentum az eddiginél kisebb árindexet valószínűsít majd ez évre. Emellett az esetleges kamatvágást mind az EKB, mind a FED lépései támogatják. A Magyar Nemzeti Bank hitelprogramja és a Családi Otthonteremtési Kedvezmény serkentheti a beruházások alakulását a következő két évben a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kiadványa szerint. Az infláció várhatóan alacsony lesz ebben az időszakban, az idén 0,8, jövőre pedig 1,8 százalék lehet a pénzromlás üteme a cég vezető közgazdásza, György László szerint. A gazdasági növekedést illetően 2016-ra 2,4, 2017-re pedig 3 százalékot várnak. Az HSBC felminősítette a Magyar Telekomot. A befektetési bank ugyanis a korábbi tartásról vételre javította a papírokra vonatkozó ajánlását. Egyúttal a papírok célárát 500 forintra emelte az eddigi 420 forintról. Az Equilor vezető elemzője, Kiss Mónika szerint a felminősítés hátterében az osztalék jövőbeni várható emelkedése állhat. Két kínai autóipari beszállító vállalat összesen 30 millió euró beruházást valósít meg Magyarországon, 600 új munkahelyet teremtve - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a magyar-kínai vegyes bizottság budapesti ülését követően. Szijjártó Péter közölte azt is: a Kínai Népköztársaság Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált az elmúlt években, 2015-ben a Kínába irányuló magyar export meghaladta az 500 milliárd forintot. Lassuló növekedési pályára léphet az Alibaba a következő években, miután a társaság még a negyedév zárása előtt elérte a 2016-os évre tervezett 3 ezermilliárd jüanos értékesítési célt. Ez háromszorosa a 2012-es és kétszerese a 2013-as eladások értékének. A KBC Equitas elemzője, Cinkotai Norbert ugyanakkor rávilágított: bár a szám impozáns, egy ekkora vállalat esetében korántsem mondható ambiciózus célnak az Alibaba mérföldköve. Amerikai elnök csaknem 90 év után látogatott el Kubába. Barack Obama azért utazott el a kommunista vezetésű szigetországba, hogy mandátuma lejárta előtt enyhüljön a két ország közötti viszony. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a politikai enyhülés valóban elkezdődött, de véleménye szerint még hosszú évek telnek el, mire ennek valódi gazdasági hatásai lesznek. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a keddi Reggeli Monitorban. A két műsorvezető: Szűcs Péter és Nesta.
-
10:05
Kultúrpart Marosi Viktorral
A Kultúrpart mai adásában vendégünk lesz a Bazseva zenekar, aztán Trencsényi Klárával, a Reményvasút című dokumentumfilm rendezőjével beszélgetünk, végül Szabó Rékát a Tünet Együttes Sóvirág című előadásáról kérdezzük.
-
12:05
-
12:35
-
13:35
-
14:05
M2M Zóna
Adásunkban Szabó Tiborral beszélgetünk, aki a Kern Communications System Kft által szállított, múzeumokba szánt M2M megoldások kapcsán beszélgetett velünk arról, hogy milyen technológiák segítenek a restaurátorok és a múzeumüzemeltetők munkájában anélkül, hogy azokat a látogatók észrevennék.
-
14:35
-
15:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
A Monitor Délután vendége Bárdos Kristóf, a GREENFOX ACADEMY képzés vezetője, akivel a technológiai tudás fontosságáról beszélgetünk. 17 óra után pedig a műsor vendége Pintér Róbert az eNET kutatásvezetője, aki televízió műsor és filmnézési fogyasztói szokások átrendeződéséről beszél.
-
15:35
Egészséggazdaság a Monitor Délutánban
Az Egészséggazdaság szakértői Heim Pál és Orbán Előd az Enterprise Group ügyvezetője, a téma pedig az egészségben hiányzó innovatív informatikai és infokommunikációs megoldások.
-
17:05
A Nap Vendége
Markovich Béla, a Mapei ügyvezetője. A riporter Lakatos László
-
18:06
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
A Katasztrófavédelemhez kedd délután három óráig az ország területéről összesen 8344 káreseményről érkezett bejelentés, ezekből eddig 3706 káreseményt számoltak fel a tűzoltók, 4638 eset felszámolása még folyamatban van.
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
A Katasztrófavédelemhez kedd délután három óráig az ország területéről összesen 8344 káreseményről érkezett bejelentés, ezekből eddig 3706 káreseményt számoltak fel a tűzoltók, 4638 eset felszámolása még folyamatban van. -
A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
A Fintech Világában egy magyar cég sikertörténetéről volt szó. A Cardinal a digitális vállalati bankolás megkerülhetetlen szereplőjévé vált több mint három évtizedes múltja alatt. -
Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
Most bizonyosodott be a háztartási napelemfelhasználók számára, hogy jó döntést hoztak, amikor a felszerelés mellett döntöttek – mondta a Trend FM-nek Szabó M. István energetikai szakújságíró. -
Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
Egy magányos sportból közösségi élmény – ez a célja a 43. Balaton-átúszás ún. Hajrá Hajójának, amelyen keresztül bárki üzenhet a vízben versenyzőknek. -
Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
Sokat változott az elmúlt években az egyetemista lét: a legtöbbjük dolgozik a tanulmányok mellett, jelentős részük főállásban, emiatt kevesebb idejük jut közösségi életre.