1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:36

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Sarkadi Szabó Kornéllal

    Nemzeti otthonteremtési közösségek jöhetnek létre, erről döntött csütörtökön az Országgyűlés. A Nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben. Az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint 10 éves futamidő alatt. A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. 100 ezer eurót takarított meg tavaly a rezsiköltségeken az Appeninn Nyrt. – mondta rádiónknak az ingatlanbefektetéseket kezelő társaság vezérigazgatója. Székely Gábor hozzátette: a vállalat ingatlanjainak kihasználtsága magas, ezt a jövőben is tartani tudják. Az Appeninn 3,4 millió euró adózott eredménnyel zárta a 2015-ös évet. Ingyenes, bárki számára hozzáférhető, online kurzust indít Magyarországon a Google a digitális írástudás fejlesztéséért. A tanfolyam elsősorban a vállalkozók számára lehet érdekes, mivel a segítségével javíthatják és bővíthetik az üzleti lehetőségeiket a Google Magyarország vezetője szerint. Heal Edina hangsúlyozta: Magyarország az uniós tagországok között a 26. helyen áll digitális eszközök használata alapján, és kevés az informatikai szakember is. Erősödik a Brexit-ellenes oldal Nagy-Britanniában, egy esetleges kilépés ugyanis jelentősen lassítaná az egyébként is fékeződő gazdasági növekedést. George Osborne brit pénzügyminiszter a Költségvetési Felelősség Hivatalát idézve erre az évre 2 százalékos gyarapodást vár, és a következő években is hasonló mértékű gazdasági növekedéssel kalkulálnak. A brit államadósság rátája ugyanakkor magasabb lesz a tervezettnél. A Corvinus Egyetem Világgazdasági Intézetének igazgatója, Magas István hangsúlyozta: egy esetleges kilépés elsősorban a szolgáltatási és a pénzügyi szektort viselné meg. Egymilliárd eurós költségtételt takarított meg az üzemanyag soron 2015-ben a Lufthansa – mondta rádiónknak a légitársaság tavalyi éves beszámolóját értékelve a KBC Equitas elemzője. Puzsár József szerint a társaság jó eredményeit a befektetők egy része vélhetően profitrealizálásra használja. A cég működési eredménye több mint 50%-kal emelkedett a megelőző évhez mérten. Megszorongatja Norvégiát az olajár-válság, de hosszú távon egyelőre nem viseli meg. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a norvég olajalap jelenleg 830 milliárd dollárnak megfelelő összeget kezel. Az Erste olaj- és gázipari elemzője, Pletser Tamás szerint amennyiben az olajválság tovább húzódik, úgy a kieső összeget ebből az alapból kell majd finanszíroznia az országnak. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a pénteki Reggeli Monitorban. A két műsorvezető: Nagy Károly és Sarkadi-Szabó Kornél.

  3. 10:05
  4. 12:05
  5. 12:36
  6. 13:05
  7. 14:05
  8. 15:05

    Fintech Érczfalvi Andrással

    Ha a PayPal az "internet bankja", akkor a PayPal egykori alapítói és vezetői ma a disruptive - pénzügyi - innovációk császárai. Ők azok, akik ujjukat a Szilícium-völgy ütőerén tartják, döntenek fintech startup-ok életéről-haláláról. Napjainkra a PayPal a világ legnagyobb és legértékesebb FinTech cége, míg a korábbi vezetők tucatnyi forradalmi FinTech startup "vezérei", amelyek egyenként is halálos veszélyt jelentenek a bankok számára. Kik Ők, melyek ezek a cégek? FINTECH VILÁGA címmel új műsort indítunk a Peak Financial Services-zel együttműködve. Frissek, innovatívak, izgalmasak – így jellemezhetjük a napjainkban a pénzügyi szektor hagyományos trendjeit újragondoló fintech startupokat. Ebben a szellemiségben készül a március 11-én debütáló, Finetch világa című műsorunk is, amely minden pénteken a 16 órai hírek után jelentkezik. A műsorvezető, Érczfalvi András a fintech szektor sajátosságairól, a fejlesztések irányáról kérdezi az első adásban Suppan Márton, állandó szakértőnket. A műsor rendszeres hallgatóit nem éri majd váratlanul, ha a nem is túl távoli jövőben az autónk befizeti a csekkeinket, és megrendeli a vacsorát, mire hazaérünk. A műsorban bemutatjuk a fintech startupok friss szellemiségét és gondolkodásmódját, példákat keresünk egy-egy banki, biztosítói, szabályozói megoldás újragondolására, az innováción alapuló jövő lehetséges irányaira. A műsor szakértői: SUPPAN MÁRTON, a hat legígéretesebb európai fintech cég egyike, a Peak Financial Services igazgatója, LEMÁK GÁBOR, a Fintech Group igazgatója, valamint INOTAY BALÁZS, az Eclectiq Minds igazgatója. A világ a pénzügyi startupok szemével – Minden, amit a fintechről tudnunk kell. Lazán, de komolyan, minden pénteken, 16 órától a 94.2-n!

  9. 15:35

    Közeljövő Érczfalvi Andrással

    ÚJ MŰSOR A TREND FM-EN! KÖZELJÖVŐ – magazinműsor a holnap elképzelhetetlen világáról pénteken fél 5-től – Érczfalvi Andrással. Vendégünk a műsor állandó szakértője, Kánai András jövőkutató. Közeljövő – egy műsor a jövő trendjeivel, illetve a következő évek legizgalmasabb technikai-tudományos és üzleti fejleményeivel. Hangoljon a jövőre minden pénteken, fél 5-től! 94,2 - Trend FM

  10. 16:10
  11. 17:05

    A Nap Vendége

    Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. A riporter Kristóf Gábor.

  12. 18:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-08 00:05:00

Lélektér

2025-07-08 12:05:00

Monitor

2025-07-08 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-08 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-08 14:05:00

Zenei válogatás

2025-07-08 15:05:00

Gyűjtő

2025-07-08 15:35:00

A Nap Vendége

Dr. Juhász Szilvia biológus, a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ, azaz a HCEMM (ejtsd: hácéem) Rák Mikrobiom Kutatócsoportjának a vezetője. A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-08 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-08 19:05:00

Friss hírek