Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Az Európai Központi Bank 0,05 százalékról 0 százalékra csökkentette az irányadó kamatát a csütörtöki kamatdöntő ülésén. A pénzintézet ezen felül a tavaly márciusban beindított havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programját áprilistól kezdve 20 milliárd euróval, havi 80 milliárd euróra bővítette, valamint március 16-tól mínusz 0,3 százalékról mínusz 0,4 százalékra módosította a betéti rátát. Kettős bérrendszert alakítana ki a kormányzat, amely 2017. január elsejétől léphet életbe - mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, Budapesten. A miniszterelnök hangsúlyozta: ezzel a megoldással kiválthatnák a hazai cafeteria rendszert, mivel annak egyes elemei az Európai Unió Bíróságának döntése szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal. Orbán Viktor szerint így akár nagyobb arányú béremeléseket hajthatnak végre, melyekre hagyományos eszközökkel nem lenne fedezet. Az Európai Unión belül Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben az államadósság – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, Budapesten. Matolcsy György arra is kitért: a következő időszakban megvalósítható lesz az ország felzárkózása, ehhez azonban javítani kell a versenyképességen. A Richter Gedeon Nyrt. a következő három év legjelentősebb projektjét indította útnak csütörtökön – mondta rádiónknak a társaság vezérigazgatója. Bogsch Erik hozzátette: a 15 milliárd forintos beruházáshoz 5 milliárd forint állami támogatást kaptak. A Richter debreceni biotechnológiai üzemét bővíti. Az angol building society mintájára március közepén alakulhat meg a kormány kezdeményezésére a NOK, vagyis a Nemzeti Otthonteremtési Közösség. A Fundamenta Lakáskassza elnök-vezérigazgatója szerint a CSOK és a NOK jól kapcsolódhat a lakás-takarékpénztárakhoz. Gergely Károly a Nap vendége című műsorunkban azt mondta: a Fundamenta tavaly 170 milliárd forintot helyezett ki az ügyfelekhez, ennek a 6-7 százalékát használták fel új lakás építésére. Vállalati csődökkel járhat Kínában a gazdasági modellváltás – mondta rádiónknak a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Matura Tamás hozzátette: a likviditási bőség megszűnése miatt sok cég ellehetetlenülhet. Februárban 2,3%-os lett az infláció Kínában, ám a fogyasztói árindex várhatóan visszaesik az elkövetkezendő hónapokban. A minőségi, de drágább csokoládé felé fordul a lakosság. A bevonómasszából készült termékek aránya ma a piac 8 százalékát teszi ki, a tavalyi évben összesen 4 milliárd forint értékben 844 tonna édességet fogyasztott a magyar lakosság a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint. Sánta Sándor hozzátette: a szezonalitás nem csak a figurás csokoládék, de az egyéb termékek iránti keresletet is növeli. Ezekkel és más témákkal is foglalkozunk a pénteki Reggeli Monitorban. A két műsorvezető: Szűcs Péter és Sarkadi-Szabó Kornél.
-
10:05
-
12:05
Monitor Nagy Károllyal
Nagy piaci hullámzást váltott ki az EKB kamatdöntő ülése, és azt követő jegybankelnöki sajtótájékoztató. A monetáris lazítás bejelentés hírére először gyengült az euró és emelkedtek a részvényindexek, aztán, amikor az EKB elnöke bejelentette, hogy valószínűleg a monetáris lazítás végére értek, hirtelen megfordult a piac. Ma délelőtt újra emelkednek az európai részvényindexek és gyengül az euró. Az Európai Központi Bank 0,05 százalékról 0 százalékra csökkentette irányadó kamatát. Kötvényvásárlási programját áprilistól kezdve havi 80 milliárd euróra bővítette. Ezen kívül elkezd vállalati kötvényeket is vásárolni. Döntött arról is az EKB, hogy mínusz 0,3 százalékról mínusz 0,4 százalékra csökkenti a kereskedelmi banki betétekre felszámított büntetőkamatot. Az EKB közölte azt is, hogy újabb négy hosszú távú célzott refinanszírozási hitelprogramot indít. Külföldi munkások segíthetnék átmenetileg az építőipart sújtó munkaerőhiányon – így véli az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. A szakmunkások mellett mérnökökből és magasan képzett szakemberekből sincs elég. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény miatt várható nagyobb lakásépítési igényt, jelen állapotában csak nehezen tudja majd teljesíteni az építőipar. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
12:36
-
13:05
-
14:05
-
15:05
Fintech Világa Érczfalvi Andrással
FINTECH VILÁGA címmel új műsort indítunk a Peak Financial Services-zel együttműködve. Frissek, innovatívak, izgalmasak – így jellemezhetjük a napjainkban a pénzügyi szektor hagyományos trendjeit újragondoló fintech startupokat. Ebben a szellemiségben készül a március 11-én debütáló, Finetch világa című műsorunk is, amely minden pénteken a 16 órai hírek után jelentkezik. A műsorvezető, Érczfalvi András a fintech szektor sajátosságairól, a fejlesztések irányáról kérdezi az első adásban Suppan Márton, állandó szakértőnket. A műsor rendszeres hallgatóit nem éri majd váratlanul, ha a nem is túl távoli jövőben az autónk befizeti a csekkeinket, és megrendeli a vacsorát, mire hazaérünk. A műsorban bemutatjuk a fintech startupok friss szellemiségét és gondolkodásmódját, példákat keresünk egy-egy banki, biztosítói, szabályozói megoldás újragondolására, az innováción alapuló jövő lehetséges irányaira. A műsor szakértői: SUPPAN MÁRTON, a hat legígéretesebb európai fintech cég egyike, a Peak Financial Services igazgatója, LEMÁK GÁBOR, a Fintech Group igazgatója, valamint INOTAY BALÁZS, az Eclectiq Minds igazgatója. A világ a pénzügyi startupok szemével – Minden, amit a fintechről tudnunk kell. Lazán, de komolyan, minden pénteken, 16 órától a 94.2-n!
-
16:10
-
17:05
A Nap Vendége
Sokak szerint a digitális világ rohamos térhódításának legnagyobb vesztese a nyomdaipar, az online alkalmazások lassan, de biztosan kiszorítják a papír alapú, úgynevezett offline megjelenéseket. Erre a vélekedésre cáfol rá a régió legnagyobb digitális nyomdájának, a Prime Rate Kft.-nek közel 20 éve töretlenül felfelé ívelő sikere. A cég tulajdonos-ügyvezetője, Tomcsányi Péter a Lakatos Lászlónak adott interjúban meséli el, hogy a modern marketingmódszerek alkalmazásával miként lehet összekapcsolni az időtálló értékeket képviselő, kézzel fogható offline és az egyre izgalmasabb online alkalmazásokat.
-
18:06
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
A Proof of Concept pályázat révén 16 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég 3,45 milliárd forintnyi támogatást tud arra fordítani, hogy piacképes projektjeit továbbfejlessze megvalósítsa.
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
A Katasztrófavédelemhez kedd délutánig több mint 8300 káreseményről érkezett bejelentés. A napokban még lehet további viharokra számítani, ezért fontos a felkészülés. -
A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
A Fintech Világában egy magyar cég sikertörténetéről volt szó. A Cardinal a digitális vállalati bankolás megkerülhetetlen szereplőjévé vált több mint három évtizedes múltja alatt. -
Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
Most bizonyosodott be a háztartási napelemfelhasználók számára, hogy jó döntést hoztak, amikor a felszerelés mellett döntöttek – mondta a Trend FM-nek Szabó M. István energetikai szakújságíró. -
Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
Egy magányos sportból közösségi élmény – ez a célja a 43. Balaton-átúszás ún. Hajrá Hajójának, amelyen keresztül bárki üzenhet a vízben versenyzőknek. -
Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
Sokat változott az elmúlt években az egyetemista lét: a legtöbbjük dolgozik a tanulmányok mellett, jelentős részük főállásban, emiatt kevesebb idejük jut közösségi életre.