1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával

    Tavaly februárhoz képest csaknem 20 szorosára nőtt azoknak a bevándorlóknak a száma, akik tengeri úton érkeztek Törökországból Görögországba. Törökország a korábbi 3 milliárd eurós igényét megduplázta az európai határvédelemért cserébe. A TrendFm által megszólaltatott szakértő szerint ez az igény később akár tovább is nőhet – erről is hallhatnak egy beszélgetést. beszámolunk arról is, hogy általános iskolásoknak és középiskolásoknak tartanak pénzügyi ismeret fejlesztő órákat szakemberek a Magyar Bankszövetség szakmai támogatásával . Gyakorlatilag minden tantárgynál használhatóak a digitális eszközök – mondták a tanárblog szerzői, az IVSZ oktatás követei User című műsorunkból is elhangzik majd egy részlet. Az iparági átlag alá szorította hiteleit a Rába-csoport. Beszámolunk a cég növekedési stratégiájáról. A tavalyi negyedik negyedévében 3,2, míg az év egészében 2,9%-kal nőtt a hazai gazdaság. Összességében a szolgáltatások adják a GDP növekedés nagyobb részét, miközben a mezőgazdaság fékezte a GDP-t – hangsúlyozta a Trend FM-en a K&H Bank vezető elemzője. Ezekről és más érdekes témákról is hallhatnak a Reggeli Monitorban. Várja Önöket Szűcs Péter.

  3. 10:06
  4. 12:05
  5. 12:35
  6. 13:05

    Golf Túra

    A Golf Túra mai adásában a soron következő urban golf versenyekről, azon belül is az Academy Golf Budapest által urban golf játékosoknak szervezett pályaversenyről beszélget Popovits Barnabás és Bodnár Csaba.

  7. 14:36
  8. 15:06
  9. 15:36
  10. 16:10
  11. 17:05

    A Nap Vendége

    Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója. A riporter Kristóf Gábor.

  12. 18:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-08 00:05:00

Lélektér

2025-07-08 12:05:00

Monitor

2025-07-08 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-08 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-08 14:05:00

Zenei válogatás

2025-07-08 15:05:00

Gyűjtő

2025-07-08 15:35:00

A Nap Vendége

Dr. Juhász Szilvia biológus, a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ, azaz a HCEMM (ejtsd: hácéem) Rák Mikrobiom Kutatócsoportjának a vezetője. A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-08 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-08 19:05:00

Friss hírek