Értékesítéssel, majd folyamatmenedzsmenttel is foglalkozott Leibing Adrienn, mielőtt 2016-ban a QSL-hez került, ahol idővel a kereskedelmi és beszerzési részleg vezetője lett. A Hétfő egy Nő című műsorunkban a logisztikai iparág előtt álló nehézségekről és a napi működésről is szót ejtett.

„Tíz országban 4000 éttermet látunk el, a beszerzés mellett raktározással, készletgazdálkodással és szállítással is foglalkozunk, vagyis a teljes ellátási láncot működtetjük" – fogalmazott. Hozzátéve: azért fontos, hogy a teljes ellátási lánc – így a raktározás is – a vállalatnál legyen, hogy az egész folyamatot ellenőrizni tudja a cég. Beszállításnál, raktározásnál, összekészítésnél például kontrollpontokat működtetnek. Az összekészített árukról fotók, és videófelvétel is készül minden oldalról. Ha bármikor befut reklamáció, így rögtön lehet ellenőrizni mindent.

Amikor 2 perc alatt kellett újratervezni...

A beszélgetésben visszatekintettek a pandémia idejére is. A járvány kezdetén egyik pillanatról a másikra leálltak a gyorséttermek. Szerencsére a gyorsétteremláncok részben már kiépítették addigra a házhozszállítási folyamatot, és ezt csak a teljes hálózatra kellett optimalizálni. A készlet mennyisége azonban nagy problémát jelentett a QSL-nek. Amikor a kormány döntött a boltzárról, már úton volt rengeteg termék. Le kellett állítani a kiszállítás egy részét, nagyjából a kamionjaik felét. A rövid szavatossági idejű termékeknél annyit tudtak tenni, hogy próbálták menteni, ami menthető.

„Naponta változott a rutin. Az első két hónap volt a legnehezebb, 2020 nyarán volt először egy kis könnyebbség. A céget jellemző rugalmasság volt a kulcs, ez segített átvészelni az időszakot. Ekkoriban előfordult, hogy 2 perc alatt kellett új döntéseket hozni."

Az energiaválság Leibing Adrienn szerint az elmúlt egy évben kiemelt téma volt. A vállalat legnagyobb költsége korábban is a raktár bérleti díja volt. Ma azonban lassan annyiba kerül számunkra a rezsi, mint a bérleti díj. Ezt tetézi, hogy a beszerzési árak is emelkedtek. „Mi ezt csak késleltetve, sok tárgyalás után tudjuk tovább hárítani" – fűzte hozzá az interjúban. A vállalatnak 2023-ra kifejezett célja, hogy zöldebbé váljon. Tervben van, hogy zöldmezős beruházásként a raktár tetejére napelemeket szerelnek, illetve a kamionflottát is meg akarják újítani.

Az orosz-ukrán háború is megnehezítette a logisztikai cég működését: nem tudták, Lengyelország felől milyen járművekkel fognak tudni árut szállítani Magyarországra. Folyamatosan változott az is, hogy mikor lép fel egy beszállítónál áruhiány, és mikor keletkezik épp többlet. Mára normalizálódott a helyzet.

Hiába az európai éllovas magyarországi infláció, a QSL-nél nem tapasztalnak csökkenést a gyorséttermi fogyasztásban. „Az emberek esetleg nem mennek el drágább étterembe, az olcsóbb gyorséttermet viszont megengedik maguknak. A munkaerőhiány viszont valódi probléma: a raktári kétkezi dolgozók és a sofőrök komoly hányada külföldre ment dolgozni, helyettük nehéz újakat találni."

Igazodtak a gyorséttermek sebességéhez

Az interjúban beszélt arról, hogy a felmerülő problémákra, az elvégzendő feladatokra ugyanolyan gyorsan kell tudni reagálni, mint ahogyan a gyorsétterem kiszolgálja a vendégeit. Meetingekre sincs igazából idő, mire megszerveznék, addigra meg kell oldani a felmerülő problémát. Alapszabály, és nagyon fontos a folyamatok kereteinek és a határidőknek a betartása. Mivel ezeknek a vendéglátóhelyeknek is minden nap ugyanolyan gyorsan, ugyanolyan színvonalon kell kiszolgálniuk a vevőiket, a QSL-nek is ehhez igazodva kell megoldani a logisztikai feladatot. A készlet mennyisége nem lehet túl alacsony, hiszen akkor esetleg termékhiány alakulhat ki, ha viszont túl magas, akkor szavatossági, finanszírozási gondok adódhatnak.

Leibing Adrienn kifejtette, a társaság gyorsétteremláncokat, kávézókat, étkeztetéssel foglalkozó cégeket is ellát. Európai szinten egy-két vállalat uralja ezt a piacot. „Mi versenyelőnyben vagyunk, hiszen olyan körülmények között, ahogy mi szállítunk nagy tételben, más nem tud. A teherautóink háromféle hőmérsékleten képesek szállítani az árut: fagyasztva, hűtve, és szárazon. Ráadásul ultrafriss zöldséget és húst is nagy mennyiségben el tudunk juttatni a gyorséttermekbe".

A cég hazai élelmiszerbiztonsági, és nemzetközi, vagyis IFS-tanúsítvánnyal (International Food Standard) is rendelkezik. A száraz és a hűtött árut is kizárólag 1-4 fok között szállíthatják, ami azért óriási kihívás, amikor a sofőr például nyáron 35 fokban kinyitja a raktér ajtaját, és beáramlik a forró levegő.

A kereskedelmi és beszerzési vezető a csapat létszámára is kitért: a beszerzési és értékesítési részlegen mindössze 6 fő dolgozik, a raktározási és szállítási munkákat 45 fő látja el. Rengeteg feladatot digitálisan lehet kezelni, ez csökkenti a munkaerőigényt, a pénzügyi osztály pedig Németországban működik. Mivel emelkedik a vevők száma, bővült a csapat az elmúlt 7 évben, és bővülni is fog idén is.

További részletekért hallgassa meg Kutasi Judit interjúját!