Molnár Imre hozzátette: a mostani harmadik és az ezt követő feladat szorosan párban értelmezendő. Együttesen teszik ki azt, amit stratégiai tervezésnek, és ezen belül is az üzleti terv legfontosabb fejezeteinek lehet tekinteni. Nyilvánvalóan az első két feladat adta meg az alapját annak, hogy mit terveznek konkrétan a Mentor versenyzői. 2022-ben a gazdasági reality résztvevői a hulladékgazdálkodás-szakértés, a saját gyártású ipari tisztítószerek és öko-bio-vegán illatszerek képviselői. A Mentor főtámogatója a Magyar Bankholding.

Madari Szilvia, Vitkovics Péter, Érczfalvi András, Gödri Emese, Nagy Antal és Molnár Imre a Mentor stúdiójában

„Az értékelésnél azt az elvet követem, hogy mindegyik vállalkozást a maga helyén és a maga fejlődésében próbálom értékelni, nem pedig egy átlagos, nem létező, középértékű társasághoz viszonyítom őket. Az idei évadban három teljesen más méretű, más érettségű cégről beszélünk. Van, akinél az a megoldandó feladat és egyben fontos tényező, hogy a személyes és a céges márka nem különíthető el egyértelműen, ennek még nincs itt az ideje. Míg egy másik társaságnál a vállalati márkának sokkal inkább a nemzetközi piacra lépésével kapcsolatos stratégiai célokat kell megjelenítenie" – részletezte a műsor ötletgazdája.

Nem most van a kőbe vésett stratégiák időszaka

Kiemelte, hogy az előttünk álló, sok bizonytalansággal tűzdelt időszakban szerinte azok a cégvezetők lesznek sikeresek, akik olyan csapatot építenek maguk köré, akik relatíve gyorsan tudnak jó döntéseket hozni. „Jelenleg a legjobb stratégiaépítési receptem, hogy ebben a változó közegben stratégiát alkotni csak azzal a megengedéssel szabad, hogy ne akarjuk mindenáron megvalósítani azt a következő időszakban. A rengeteg változó tényező miatt ne ragaszkodjunk teljesen a leírtakhoz, hiszen borítékolható, hogy el fogunk térni. Ez ugyanakkor nem baj, csak tudjuk, hogy mennyiben módosítunk, és amikor eltérünk, akkor szükséges a gyors és megfelelő döntések meghozatala" – tette hozzá.

A szakmai értékelésben és pontozásban Vitkovics Péter is részt vett. A változásmenedzser, stratégiai tanácsadó a Mentorban elmondta, hogy a változás-, illetve a válságmenedzsment gyakorlatilag ugyanaz, igazából az időszak határozza meg, hogy éppen mikor melyik van fókuszban. „Úgy szoktam definiálni, hogy a változásvezetést mi generáljuk, mi indítjuk el, a válságmenedzsmentet pedig az élet kényszeríti ki. Sajnos most pont egy olyan időszakot élünk megint, amikor a vállalkozásoknak a terveket, célokat, stratégiát és taktikai elemeket nagyon sokszor azért kell átfogalmazniuk, mert a külső körülmények, a gazdasági környezet arra kényszerít őket, hogy gyorsan alkalmazkodjanak" – fejtette ki a szakember.

„Az erőteljes külső hatások miatt – legyen az az elszálló energia- és alapanyagár vagy iparági változás – a felelős tulajdonosoknak, cégvezetőknek a stratégiai terveket szinte évről évre újra kell gondolniuk. Az ehhez kapcsolódó akcióterveket pedig akár negyedévente újra kell kalkulálniuk – és ami szintén fontos, ki is kell értékelniük! Meg kell nézni, hogy miként hasznosult a marketingköltésem, miért tudtam megvalósítani a kitűzött célt, vagy miért nem sikerült. Hány felkeresésem volt, hány ügyféllátogatás történt, hány ajánlatkérés jött be, és mennyiből lett tényleges megrendelés? Nagyon sok olyan mérőszám és KPI létezik, ami alapján folyamatosan mérhető a tervek és akciók eredményessége, ha pedig ezek alapján szükség van rá, akkor igenis gyorsan be kell avatkozni" – sorolta Vitkovics Péter.

Azt is kiemelte, hogy véleménye szerint a 'personal brand' egy idő után a társaság növekedésének korlátja lehet. Bizonyos cégméreten túl a pénzügyi befektetők bevonása vagy akár a tőzsdére lépés gondolata is felmerülhet, ekkor pedig végképp felértékelődik a vállalati márkaépítés szerepe.

ÖkoABC / Flyfit International Kft.

Madari Szilvia a műsorban elmondta, hogy ő sokszor illatspecialistaként nyilatkozik a tévékben, rádiókban, tehát fontos számára a személyes márkaépítés is. A vállalkozásnál az ő tudására épül sok minden, ugyanakkor az illatspecialista szegmens csak egy szelete az ÖkoABC-nek. Úgy fogalmazott, hogy szerepváltások jellemzik a munkáját, hiszen más, amikor illatszakértőként ad tanácsokat, és más, amikor egy éves szerződést tárgyal a vállalkozás nevében egy nagy multival. Náluk a szezonalitástól is függ, hogy mikor hová helyezik a fókuszt. A karácsonyi időszak közeledtével elsősorban az illatok kerülnek a reflektorfénybe, míg január-április között például a mosószerek, tisztítószerek lehetnek fókuszban.

LSM / Zebrapack Hungary Kft.

Gödri Emese arról mesélt, hogy vállalkozásuk Zebrapack-ként a környezetbarát, egészségbarát csomagolástechnikával is foglalkozik, ugyanakkor erre jelenleg Magyarországon nincs akkora kereslet. Közben belépett az életükbe az LSM márka, és ezáltal a hulladékkezelés, hulladéktömörítés, ami mostanság sokkal ígéretesebb területnek számít. Szerinte náluk kevésbé fontos a saját márka építése, ugyanakkor a bizalomépítés és a hosszú távú kapcsolat alapja az ő személyes jelenlétük és szaktudásuk. „Senki nem ébred fel úgy, hogy szeretne vásárolni egy hulladéktömörítőt, ez nem egy impulzus termék. Ugyanakkor egy ilyen beruházás akár 20-25 éves partneri kapcsolatot is jelenthet" – fogalmazott. A műsorban arról is szó volt, hogy folytatják a fokozatos külföldi nyitást.

Tisztítószer.hu / Brilliance Kft.

Nagy Antal elmondta, hogy ők alapvetően brandet építenek. Bár a Brilliance márka nem személyhez köthető, de 24 év után fontos változás, hogy a testvérével együtt az utóbbi másfél-két évben „kiléptek az árnyékból", és szerepeltek például egy tévéműsorban is. „Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk arról, hogy a vevőknek tetszik, hogy transzparens a cégünk. Ha alsó árkategóriás termékeket értékesítenénk, akkor nem lenne érdekes, hogy ki a forgalmazó. Ha viszont minőségi, magasabb hozzáadott értékű termékkörről van szó, akkor szerintem fontos, hogy a vállalatvezetés valamilyen szinten megmutassa magát és képviselje a minőséget" – részletezte. Esetükben a külföldi terjeszkedés is hangsúlyos, Németországot célozták meg, mivel szerintük a német piac sikere más régiós országokban is megnyitná a kapukat.

Hallgassa meg a Mentor legújabb adását, amiben arról is szó volt, hogy a vállalkozásoknak nem érdemes egyszerre „mindenre is lőni", fontos az időrendi vagy fontossági sorrend meghatározása is. A műsorvezető Érczfalvi András.