A versenyhatóság eljárása azért indult, mert az IBUSZ Utazási Irodák Kft. honlapján közölt, közösségi médiás és kirakati hirdetései – egyébként a piacra jellemző módon – a repülőgépes utazási csomagok teljes ára helyett kizárólag a részvételi díjat tették közzé. Az utazáskor ehhez valójában hozzáadódtak egyes, kötelezően fizetendő díjtételek (pl. idegenforgalmi adók és illetékek), ami megtéveszthette a fogyasztókat, valamint megnehezítette az egyes ajánlatok összehasonlítását.

Egy vállalkozás az árak reklámozásakor kétféleképpen járhat el jogszerűen: egyrészt már az első kapcsolatfelvételkor, azaz a fogyasztó figyelmének felkeltésekor megjelenítheti a teljes, fizetendő árat. Ez teszi legjobban lehetővé a különböző árak összehasonlítását, így a fogyasztók számára ez a legkedvezőbb módszer. A másik lehetősége, hogy jól észlelhetően – az alapár megjelenítésével azonos módon, hasonló hangsúllyal – a hirdetés részeként feltüntet minden további díjelemet, amely elkerülhetetlenül részét képezi a végső árnak, megjelölve azok pontos jogcímét. A fogyasztók számára így szintén egyértelművé válhat, hogy mekkora a végösszeg, és pontosan milyen elemekből tevődik össze.

Az IBUSZ a versenyhivatali eljárás során önként módosította a kérdéses gyakorlatát, csatlakozva a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), teljes árat alkalmazó kezdeményezéséhez. A cég – önszabályozási céllal – „Tokkal vonóval” szlogennel folytatott kampányt, és immár csak teljes árait kommunikálja - emellett közvetítőként sem fogad be olyan ajánlatot, reklámot, amely nem a teljes árat közvetíti a fogyasztók felé.

A versenyhatóság – tekintettel a járványhelyzet miatti piaci visszaesésre is – elfogadta a vállalkozás előremutató kötelezettség-vállalását. Ez alapján a cég a jövőben is fenntartja önként megkezdett, az árak egyértelmű feltüntetésére vonatkozó kommunikációját, és továbbra is elvárja ugyanezt partnereitől a közvetített csomagok esetében. A cég emellett a tavalyi évtől idén tavaszig tájékoztató kampányt folytatott a fogyasztók felé, célirányú oktatásban részesítette értékesítőit, valamint olyan belső megfelelési programot dolgozott ki és vezetett be, amely a jövőben hatékonyan segítheti elkerülni a hasonló típusú jogsértéseket.