Szeptember 8-án 17 tag- és két vendégétterem részvételével zajlik majd a rendezvény, ahol vendégként megjelennek és reggelizési lehetőséget biztosítanak a Stílusos Vidéki Szállodák. A SVÉT-étttermek 12 órakor nyitnak, lesz gasztroszínpad, több workshop, előadás, ahol bemutatják a környezettudatos tálalást és a regionális alapanyagokat, este pedig fellép Tóth Vera.

A Jankovich Kúria Hotel és Étterem 2016-ban nyert felvételt a Stílusos Vidéki Éttermiség mozgalomba. A gasztrokoncepció kialakítója Ruprecht László, a hely különlegessége, hogy a Hankook gumiabroncsgyárközelségét kihasználva a nemzetközi konyha mellett koreai konyhát is visz – írják közleményükben a szervezők.

 

 

A SVÉT-rendezvényeken mindig van egy közös nevező a részt vevő éttermek számára, az ételekben kötelezően megjelenítendő azonos alapanyag. Az egyik ezúttal a Jankovich-kúria jelképe, az alma lesz, míg a másik opció egy regionális alapanyag hangsúlyos szerepeltetése abból a térségből, ahonnan adott étterem érkezik.A Magyar Turisztikai Ügynökség által támogatott SVÉT 11.0 nagyrendezvény újdonság a fesztiváltérkép, amelyen a kedvenc ételükre szavazhatnak majd a résztvevők, valamint a 201/2010-as SVÉT gasztróútlevél.

A mostani eseményre 3000 főt várnak. Regisztrálni ezen az oldalon lehet. A regisztrációs díj – 3000 Ft – teljes egészében levásárolható. A helyszínre a rácalmási vasútállomásról transzfert biztosítanak a szervezők.

A jelenleg 17 vidéki éttermet összefogó SVÉT mozgalom célja a minőségi konyha és a szívből jövő vendéglátás népszerűsítése,  az évi egy nagy, illetve több kisebb rendezvény helyszínét úgy választják ki, hogy az ínyenc utazók fókuszába új, kevéssé ismert kulináris desztinációk kerüljenek.

Egyértelmű turisztikai célkitűzés a vidéki turizmus fellendítése, ahogy arról korábbi adásunkban beszéltünk, a vidéki, falusi turizmusnak, -lévén elsősorban a magyar vendégekre fókuszál-, a SZÉP Kártya kedvezményezett helyzetbe hohozása ad egy újabb lendületet, amit próbálnak meglovagolni a szállodások is.

Erről a témáról bővebben itt olvashatnak, a SVÉT rendezvény kapcsán pedig Érczfalvi András beszélgetését itt hallgathatják meg.