A teljes adást itt hallgathatja meg:

Az interjúban szó volt arról, hogy a fokozatos átállás egy folyamat lesz, és nem egy hirtelen változás. Először természetesen az egyes területeken jelennek meg az önvezető autók, majd később ezek a járművek teljesen át fogják venni az „irányítást” az utakon. A várakozások szerint a mai humán vezetők pedig hosszú távon már nem fognak részt venni a közlekedésben és a logisztikában.

Ha a már működő fejlesztéseket nézzük, akkor ma is vannak már olyan területek a szállítmányozásban-logisztikában, ahol önvezető gépkocsikat használnak. Vagy például a bányaiparban is vannak olyan forgalomtól elzárt utak, ahol autonóm teherautók közlekednek - olvasható az M2M Zónán.

Az önvezetésben most még csak a második szintnél tartunk. Az autonóm fejlesztéseknél más aspektusból három fő területet lehet megkülönböztetni, ezek a környezetértékelés, a döntéshozatal és a végrehajtás-kontroll.