Az ország egyik legnagyobb öble a Kvarner-öböl, amely a horvát kultúra bölcsőjének számít. A turizmus a XIX. század közepén indult el a térségben, a kezdetek egy gazdag rijekai kereskedőhöz fűződnek, aki egy villát épített az akkor még halászfalunak számító Opatijában.

Az Abbáziaként is emlegetett város az Isztriai-félsziget keleti partján az Učka hegység lábánál fekszik, ennek is köszönhető kellemes mediterrán éghajlata. A település már a XIX. század végén az Osztrák-Magyar Monarchia egyik felkapottabb nyaralóhelye és gyógyhelye volt.

A Kvarner-régió legnagyobb szállodalánca, a Liburnia Hotels & Villas nemrég Budapesten mutatkozott be. A cég a térség öt településén – Opatija, Lovran, Medveja, Mošćenička Draga és Ičići – üzemeltet különféle egységeket az ötcsillagos hotelektől a villákon és apartmanokon keresztül a kempingekig. Szálláshelyeik a 30 kilométer hosszúságú Opatija Riviérán találhatók.

Vedrana Baretić, a cég marketing menedzservezetője a Trend FM-nek elmondta: szállodaláncuk számára Magyarország a harmadik legnagyobb küldőországnak számít, ami annak is köszönhető, hogy Budapest mindössze 5-6 órás autóútra van.

Opatija nagyjából 500 kilométeres körzetében található nagyvárosok közé tartozik Budapest mellett Bécs, München és Milánó is.

Nino Sergo, a szállodavállalat értékesítési munkatársa a Turizmus.com-nak azt emelte ki, hogy az idei szezon a 2019-es rekordot is megdöntheti az eddigi foglalások alapján.

Érdekesség, hogy a mediterrán tengerparti települést 2021-ben Európa legromantikusabb városai közé választotta a European Best Destinations és a Forbes magazin, idén pedig a Trips To Discover turisztikai oldal válogatta be a romantikus desztinációkat bemutató top 15-ös listájára.

Fotók: Liburnia Hotels & Villas