Ha valaki évek óta foglalkozik mangák készítésével, és minden álma, hogy eljusson Japánba – például Tokió ikonikus Akihabara városrészébe – sőt, találkozzon japán mangaalkotókkal és kiadókkal, annak itt az ideje összegyűjteni legjobb műveit. Ismét meghirdette ugyanis Nemzetközi Manga Díját a Japán Külügyminisztérium, ahol a négy legjobbnak bizonyuló szerzőt meghívják Japánba.

Mi a manga?

A manga egyszerre stílus és gyűjtőfogalom: egyfelől így nevezik a Japánban készült, manga stílusú képregényeket, de általában a képregényeket is.

A ma népszerűvé vált nagyszemű, idealizált testalkatú figurákkal tarkított stílus eredetileg a klasszikus japán ukijoe festészet és a nyugati művészeti hatások találkozásából fokozatosan jött létre, míg végül összeforrt a japán popkultúrával. Akárcsak a filmek vagy az irodalom területén, itt is rengeteg stílus és műfaj megtalálható, a gyerekeknek szánt képregényektől a romantikus műveken és a társadalomkritikán át a kőkemény, tabudöntögető horrorig.

„A 10. Nemzetközi Manga Díjra nevezhet bárki, aki az elmúlt három évben Japánon kívül készített mangát – függetlenül attól, hogy az megjelent-e már valahol. A korábbi évek győztesei között találunk tájföldi és francia alkotót is, így mindenkinek érdemes neveznie, akinek fiókjában lapul egy-egy mangamestermű” – osztotta meg a részleteket Simon Karolina, a Japánspecialista utazási iroda kiutaztatási vezetője, aki Tokió animefellegvárának számító Akihabara városrészéről is beszélt kicsit: „Akihabara Tokió egyik legnépszerűbb és legforgalmasabb része, amelyet az utóbbi évtizedekben mindenki csak elektronikai központként, vagy animenegyedként emleget. A tengernyi anime-, képregény- és videójátékbolt mellett itt találjuk például a híres Maid Cafékat - ahol szobalánynak öltözött kedves felszolgálók beszélgetnek, fotózkodnak sőt, akár játszanak is velünk -, és a Tokyo Anime Centert is, ahol az életnagyságú anime szobrok mellett kiállítások és előadások egész sora várja a látogatókat.”

A nevezéseket június 17-ig lehet eljuttatni az adott ország Japán külképviseletére (nagykövetség/konzulátus), illetve a 10. Nemzetközi Manga Díj postafiókjába. A zsűri egy Arany és három Ezüst Díjat oszt ki, a díjátadó pedig várhatóan 2017 februárjában lesz.

A nevezés feltételei megtalálhatók a Nemzetközi Manga Díj honlapján.