Az oktatás és a digitalizáció metszéspontjában álló kérdésekre is keresik a válaszokat a Digitális Jólét Program (DJP) szakértői. Az elmúlt időszak sok mindent megváltoztatott, felgyorsított a területen, hangsúlyozta Loboda Zoltán, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJ NKft.) divízióvezetője. A szakember szerint a járvány megfékezésének érdekében hozott intézkedések hatására körvonalazódott egy paradigmaváltás esélye a pedagógiában és az oktatásban. Módszereiben, folyamatában változhat meg a tanulás, és a digitális technológia befolyásolni fogja azt a tanulási környezetet is, melyben az oktatási intézmények működnek.

"A jelenléti oktatásnál eredményesebb, hatékonyabb, és a gyermekek mentális jólléte szempontjából is alkalmasabb megoldás nincsen" – emelte ki Loboda, aki szerint a realitásokat figyelembe vevő, egészséges egyensúlyra kell törekedni, ahol a digitális oktatás nyújtotta lehetőségek és a hagyományos oktatás értékei együtt fejtik ki hatásukat.

Bár még közel sem csengett le a járvány, amíg tart, már érdemes készülni a jövőre, vélik az oktatási tárcánál, ahol fontos kutatási téma az, hogy a pandémia utáni világban milyen szerepet tölthet be, hogyan teheti élményszerűbbé a tanulás folyamatát a digitális technológiák használata.

Az aktuális helyzetre reflektál az új NAT is, amely jelentősen emelte a digitális írástudással és eszközhasználattal összefüggő készségekkel kapcsolatos elvárásokat.

A Dj Nkft. divízióvezetője szerint a tanulóknak átadandó tudásanyag korszerűsítése mellett, azzal párhuzamosan fontos a pedagógusok digitális felkészítése is, melyet prioritásként kezel a szaktárca.

A Digitális Jólét Program szakértői minden évben a Digitális Oktatási Konferencia és Kiállításon adnak számot munkájuk eredményéről, mutatnak hiteles képet a hazai digitális oktatás helyzetéről.

A tanítás-tanulás aktuális kérdéseiről és a szaktárca hosszabb távú céljairól Loboda Zoltánt kérdezte Somody Evelin. A beszélgetést itt meghallgathatják: