Az MBH Bank sikeresen indult a Diákhitel Központ idei nyílt pályázatán, ennek eredményeként július 1-től kedvezményes feltételekkel biztosít bankszámlát a diákhitellel rendelkezőknek. Az MBH Diákhitel Számla új és meglévő diákhitel mellé egyaránt igényelhető.

A fiatalok digitális ügyintézési igényeihez igazodva a bank olyan digitális banki kioszkok telepítését kezdte meg hazai egyetemeken, amelyekben személyes ügyfélszolgálati jelenlét nélkül, gyors ügyfélazonosítási folyamatot követően, videós távsegítséggel lehet biztonságosan és kényelmesen számlát nyitni. Az MBH Digitális Zónával elsőként a miskolci és a győri egyetemen találkozhatnak a diákok. A későbbiekben pedig további egyetemeken is elérhető lesz a magyar FaceKom koncepciója és fejlesztése alapján készült intelligens kapszula.

Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta: „a felsőoktatási tanulmányok megkezdése hatalmas lépés a fiatalok életében, sokuk pénzügyileg önálló élete is ekkor kezdődik. Külön odafigyelünk erre a korosztályra, hiszen nemcsak az a fontos, hogy az ő igényeiknek, szokásaiknak megfelelő pénzügyi szolgáltatást nyújtsunk számukra, hanem az is, hogy a pénzügyeik terén is felelős, tudatos felnőttekké váljanak".

Éppen ezért az MBH Bank, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a HÖOK szolgáltatócégcsoport idén májusban hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amely 290 ezer diákot érint majd.

Ennek keretében – együttműködve az egyetemekkel, a hallgatói képviselőkkel és öntevékeny körökkel, illetve a felsőoktatáshoz szorosan kötődő szervezetekkel, ipari szereplőkkel – a pénzintézet és a HÖOK közösen olyan projektet hoznak létre, amely érdemben segíti a tanulók pénzügyi kompetenciáinak és tudatosságának fejlődését.