Az erőmű 2012 és 2016 között több mint 52 milliárd forint nyereségest ért el, míg tavaly már a 9 milliárd forintot is meghaladta a vesztesége. Mészáros Lőrincet nem lepte meg az óriási mínusz, szerinte egyebek közt az évek óta húzódó eladás is közrejátszott az utolsó év sikertelenségében. Beszélt arról is, hogy hatalmas lehetőséget lát az erőműben, ezért fejlesztésben és nem leépítésben gondolkodnak.

Egy ösztöndíjrendszer bevezetésével a térség szakemberképzését is segítenék. Az erőmű jelenleg 7500 családnak biztosít megélhetést. A Mátrai Erőmű azután kerül teljes mértékben magyar tulajdonba, hogy az Opus-csoport két lépésben kivásárolja belőle cseh partnerének tulajdonrészét.

Ősztől üzemel a búzafeldolgozó

Mészáros Lőrinc kitért arra is, idén ősszel kezdheti meg működését a próbaüzemmel a Visonta Projekt Kft., amely Magyarország egyetlen búzafeldolgozó üzeme lesz. Az üzem feldolgozó kapacitása évi 250 ezer tonna búza, és olyan alapanyagokat állít majd elő, mint a keményítő, a takarmány és alkoholtermékek. Összesen 290 munkahelyet teremt közvetlenül az új gyár, de számításaik szerint közvetetten 750 munkahely jöhet létre a régióban.