Az alkalmazást fejlesztő SignAll Technologies Zrt. a Vodafone Digitális Díj keretében nyert támogatást ahhoz, hogy az Egyesült Államok és Kanada után Magyarországon is elérhető legyen a mesterséges intelligenciára (MI) és egyedülálló képfeldolgozó algoritmusokra épülő applikációjuk.

Az alkalmazás használatával a felhasználók könnyedén elsajátíthatják és gyakorolhatják a magyar jelnyelv alapjait. Célja ezen felül, hogy növelje a jelnyelv és a siket kultúra ismertségét Magyarországon – írta az IoT Zóna.

Az applikációban egy instruktor mutatja be a különböző jelnyelvi kézformákat és a gyakori hibákat. A fejlesztés a mesterséges intelligenciának köszönhetően a gyakorlásban is segít azáltal, hogy felismeri, a felhasználó a jelnyelvi ABC melyik kézformáját mutatja.

A SignAll világszinten is egyedülálló jelnyelvi fordító technológiáját előzőleg 2018-ban mutatta be az Egyesült Államokban, majd Kanadában, ahol az amerikai jelnyelv oktatásában és terjesztésében számos sikert ért el. A többi között 2021 szeptemberében a Snapchat integrálta alkalmazásába a technológiát, így világszerte 300 millió felhasználó számára vált elérhetővé az amerikai jelnyelv alapjainak interaktív megismerése.

A jelnyelv azonban a beszélt nyelvekhez hasonlóan országonként, illetve nemzetiségenként különböző, így az amerikai változatban már jól működő alkalmazás módosítására volt szükség ahhoz, hogy az a magyar jelnyelvi daktil ABC-t is felismerje, és Magyarországon is használható legyen.

A SignAll Technologies ehhez nyert támogatást a 2021-es Vodafone Digitális Díj Digitális Oktatás kategóriájának harmadik helyezettjeként.

A Vodafone Alapítvány támogatása révén a fejlesztők tartalmi és technikai módosításokat hajtottak végre. A hazai változathoz magyar siketek bevonásával újra rögzítették a jelnyelvi kézformákat és a magyar jelnyelvhez illeszkedő videókat és képeket. Mivel az alkalmazás a testpozíciót, az arckifejezést is tudja érzékelni, ezért az elmúlt hónapokban a fejlesztőcég mesterséges intelligencia mérnökei a felismerést végző neurális hálót és az algoritmusokat is újra tanították, illetve módosították.

A teljes cikket itt olvashatja el.