Év elején 1230 pár mondta ki a boldogító igent, ez pedig 2014 januárja óta a legalacsonyabb adat.

A Ceremóniamester Szövetség elnöke szerint a mostani zuhanás nem kivételes, egyszeri alkalom, hanem trendfordulót jelez. Tóth Mihály ugyanakkor hozzátette: miután az elmúlt években – részben az állami támogatások miatt – rekordmennyiségű esküvőt rendeztek, várható volt az adatok egyfajta konszolidációja, valamint demográfiai okok is meghúzódnak a háttérben.

Az interjúban arról is szó volt, hogy az esküvői iparág menetelésében „döccenőt" okozott a covid, a járványkorlátozások miatt 2020-ban és 2021-ben lefeleződött a lakodalmak száma. Ezek egy része a következő évekre csúszott át, emiatt is „az elmúlt évben minden idők legtöbb esküvőjét és lakodalmát láttuk". Molnár Gábor a szövetség elnökét arról is kérdezte, hogy most mennyire zsebbe vágó a pároknak a lagzi megszervezése.