A bevételek és a nyereség növekedése rekordszámú aktív ügyfél mellett

2020 harmadik negyedévében az XTB Csoport folytatta optimalizált értékesítési és marketingstratégiájának megvalósítását, ideértve a meglévő piacok nagyobb mértékű elfoglalását, új termékek fokozatos bevezetését a kínálat bővítésével, valamint az új földrajzi piacokra való terjeszkedést. Ezek a tevékenységek a bevételek 129,1%-os növekedését eredményezték (139,6 millió PLN a 61,0 millió PLN-hez képest), a nettó nyereség pedig 341,1%-kal emelkedett évente (68,4 millió PLN a 15,5 millió PLN-hez képest). 2020 harmadik negyedévében a Csoport az új ügyfelek terén magas negyedéves növekedést könyvelhetett el, ami 21 911 főt tett ki, szemben az egy évvel korábbi 10 424-vel, ami 110,9%-os növekedést jelent. Az aktív kliensek átlagos aránya a legmagasabb volt a Csoport történetében, azaz 55 760; 98,2%-kal magasabb, mint 2019 hasonló időszakában.

– „2020 harmadik negyedévét alacsonyabb volatilitás jellemezte, mint az első félévet. Ez magába foglalta a nyári időszakot is, amely általában nyugodtabb a pénzügyi piacok terén és ügyfeleink aktivitásával kapcsolatban. Ennek ellenére nagyon jó eredményeket értünk el – mind a profit, mind az új ügyfelek szempontjából.” – mondta Omar Arnaout, az XTB igazgatóságának elnöke. – „Különösen büszkék vagyunk az új ügyfelek megszerzésével kapcsolatos mutatókra és az aktív ügyfelek átlagos számára. A stabil, negyedévente növekvő ügyfélkör lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak globális piaci helyzetünket erősítsük meg, hanem tovább fejlesszük vállalatunkat is. Célunk, hogy a következő év minden negyedévében átlagosan 30.000 új ügyfelet szerezzünk.”

Az  XTB új globális márkanagykövete

Az XTB Csoport továbbra is törekszik üzleti céljainak eléréséhez, hogy az első választás és átfogó megoldás legyen a világ minden befektetője számára. Az XTB ügyfelei összesen 1500 pénzügyi eszközhöz férhetnek hozzá.

Az új marketing- és reklámkampányban, az XTB márka nagykövete vesz részt – a világ egyik legjobb futballmenedzsere, José Mourinho. A portugál edző az XTB globális nagykövete lesz az elkövetkező két évben. José Mourinho és az XTB együttműködésének bejelentésével megkezdődött az új globális marketing kampány, a "Légy mint José", amely a befektetők és az edzők által nap mint nap tapasztalt kihívások közötti hasonlóságokon alapul. Az átgondolt stratégia, a győzni akarás és a hibákból való tanulás képessége a fő sikertényező mind a futball, mind a pénzügyek terén.

– „Bár a harmadik negyedévben korlátoztuk marketingtevékenységünket a nyári szezon miatt, nagyon mozgalmas időszak volt ez számunkra. Ezt az időt arra fordítottuk, hogy felkészüljünk az új marketing kampány indítására, amelyet éppen a negyedik negyedév elején indítottunk el. Szeretnénk biztosítani az ügyfeleink számára minél több lehetőség a piac kihasználásához, nemcsak a pénzügyi eszközök szélesebb választéka, de a legkedvezőbb kínálat révén is.” - tette hozzá Omar Arnaout. – „Néhány év szünet után visszatértünk az XTB márka globális nagykövet általi népszerűsítésének koncepciójához azzal, hogy partnerséget kezdtünk José Mourinhóval – a történelem egyik legjobb futballmenedzserével. Meggyőződésem, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően márkánk még ismertebbé válik a világon.”

Terjeszkedés új piacokra

Az XTB nagy hangsúlyt fektet bevételeinek földrajzi diverzifikálására, következetesen végrehajtva a globális márka építésének stratégiáját. Noha 2020 harmadik negyedévében Lengyelország továbbra is a csoport legnagyobb országa a bevételek szempontjából (az XTB csoport bevételeinek 34,5%-a a lengyel piacon keletkezett bevétel volt), a Csoport igazgatósága jogi és szervezeti keretek megteremtését tűzte ki célul 2020 végeztéig, hogy az operatív tevékenységek 2021 elejével megkezdődhessenek egy kiválasztott ázsiai országban. Az XTB tevékenységek megkezdését tervezi Dél-Afrikában is, azonban az összetett helyi formális és jogi feltételek miatt az igazgatótanács jelenleg nem tudja megjelölni a kezdés várható dátumát ezen a piacon.

Az XTB Csoport 2020 harmadik negyedéves tevékenységét összefoglaló további információkat a 16/2020. számú aktuális jelentés tartalmazza - „Információ 2020. III. negyedévének előzetes pénzügyi és működési eredményeiről”, amely letölthető a  https://ir.xtb.com/en/reports/ oldalról.

Az XTB igazgatóságának elnökével, Omar Arnaout-val készült interjút ide kattintva olvashatják el.