"Az elektromos autózás egyre népszerűbbé válik, ez látszik az eladási számokból és a felhasználók is megerősítették a velük készült interjúink során. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az e-mobilitásnak vannak még olyan nehézségei, amik megoldásával javítani lehet az autózás élményén. A Volteum ezen igyekszik segíteni" - mondta el Tóth Zsófia, a cég ügyvezetője.
A hosszútávú utazástervezés egy rendkívül komplex probléma, mert a sofőröknek egyszerre kell ismerniük a töltők elhelyezkedését és adatait, valamint megbecsülniük az utazás közben az autó merülését. Ez utóbbi viszont számos körülménytől függ, például az autó sebességétől, a hőmérséklettől, az akkumulátor állapotától, vagy a tengerszint feletti magasságtól is.

Az utazástervezés mellett az árazás is egy kulcskérdés ezen a piacon. Az autók töltéséért már majdnem minden szolgáltatónál fizetni kell, azonban ez jelentősen eltér a benzines vagy dízeles autók tankolásától. Tóth Zsófia elmondta, a startup közvéleménykutatásából az is kiderült, hogy a különböző töltőknél alkalmazott árazás összehasonlítása is nehézséget jelent a felhasználók számára, hiszen létezik energia-alapú, idő-alapú és alkalomhoz kötött árazás, sőt, ezeknek a kombinációja is. "Ezen visszajelzések alapján fejlesztettük ki az egyes töltők ár- és töltési idő összehasonlítási funkcióját. A felhasználónak csak annyit kell megadnia, hogy hány százalékról hány százalékra szeretné feltölteni a kiválasztott autóját, a térképen pedig kiírásra kerül a töltés ára és ideje minden egyes helyszínen. Erre az elektromos autósoknak egészen mostanáig nem volt megfelelő eszközük - tette hozzá az ügyvezető.
A csapat szeretné, hogy az autósok a töltés alatti idejüket hasznosítani tudják, ezért a fejlesztési célok között szerepel a kapcsolt szolgálatók rendszerének kiépítése is, vagyis hogy a sofőrök össze tudják hangolni a mindennapi teendőjüket (pl.: étkezés, vásárlás, stb.) a töltés okozta kényszerpihenőkkel.

A Volteum tavaly még InCharge néven megnyerte a régió meghatározó energetikai startup versenyét, az MVM Edisont, ami után elsőkörös tőkebefektetésüket is bevonták a Smart Future Lab Zrt.-től. Jelenleg a fókuszban az applikáció fő funkcióinak fejlesztése és újak beépítése, illetve az üzletfejlesztés áll, második körös befektetést a 2021-es év első felében terveznek bevonni az európai terjeszkedéshez.
Az ingyenes applikációról további információ a weboldalon érhető el, letölteni a Google Play és az AppStore áruházakban tudják az érdeklődők.