A tavalyi, 3,4 százalékos globális gazdasági visszaesés a legnagyobb volt a II. Világháború óta. A Kopint-Tárki szerint idén 5-6 százalékos gazdasági bővülés várható világszerte, persze csak akkor, ha nem romlik újra érdemben a járványhelyzet és az oltási programok meghozzák a kellő hatásukat. A kormányok és a jegybankok várhatóan idén is folytatják majd gazdaságösztönző költekezési politikájukat, de az infláció elszabadulását nem várja a Kopint-Tárki.

A monetáris politika továbbra is expanzív marad, jelentősebb változás a fejlett országok esetében nem várható. Tavaly a legtöbb fejlett országban eleresztették a fiskális gyeplőt, és mindenütt nagyvonalú ösztönző programok léptek életbe. A további költségvetési támogatások leginkább a vendéglátásban és a turizmusban menthetik meg a gazdasági szereplőket, mert, ha nem javulnak a folyamatok, akkor csődök sorozata várható ezekben az iparágakban. A Kopint-Tárki szerint az Európai Unió külső környezetében lassan kedvezőbb trendek bontakoznak ki. Az amerikai GDP az idén 6-7 százalékkal is bővülhet, a japán gazdaság esetében 3-4 százalék körüli növekedés várható. Kína az idén már a korábbi dinamikával, 7-8 százalék közötti ütemben növekedhet. Az eurózóna a tavalyi 6,6 százalékos visszaesés után az idén 4-5 százalékkal bővülhet, amiben a fiskális ösztönzőknek még mindig nagy szerepük van. A közép-kelet-európai országok esetében 4 százalék körüli növekedést várnak az idei évre.

A Kopint-Tárk idén 67 dolláros hordónkénti olajárral számol. Az ipari fémeknél 20 százalék fölötti áremelkedés volt az az elmúlt időszakban, ami példátlanul drágulás.

A korábbi 3,5-ről 4,5 százalékra emelték az idei gazdasági növekedési várakozásukat Magyarországgal kapcsolatban. A reálkeresetek tovább emelkedhetnek, de bizonytalan a magánfogyasztás idei alakulása. Nagyon sok függ attól, hogy a második félévben hogyan alakul a járványhelyzet. A gazdaságkutató cég nem számít a munkaerőpiaci helyzet további jelentős romlására, de azt azért jelezték, hogy a statisztika nem minden munkavállaló kiesését tudja kezelni. Sok az olyan munkavállaló, aki a hivatalos munkanélküliségi statisztikában nincs, részmunkaidőben van, vagy jövedelemcsökkenést szenvedett el.

Az idei inflációs lefutás is nagyon bizonytalan. Idén 3,7 százalékos inflációt prognosztizál  a Kopint-Tárki, de sok függ a forint árfolyam alakulásától, ami az elmúlt két évben 17 százalékot gyengült az euróval szemben. A GDP-arányos államháztartási hiányt idén 6,5-7 százalékos szintre becsüli a Kopint-Tárki, de csak akkor, ha nem lesz egyedi, év végi állami költekezés. A Kopint-Tárki tovább emelkedő adósságszinttel, és az idei év végére 81 százalék körüli államadósságszinttel kalkulál. Itt hallgathatja meg Nagy Károly összeállítását a gazdasági előrejelzésről.