– A koronavírus-járványról általában negatív előjellel beszélünk, de a kevés pozitív hatás egyike éppen a digitalizáció területén jelentkezett. Önök ezt mennyire érzékelik, mennyire gyorsította fel a bezártság és a pánik a digitális átállást?

– Teljes egészében mi is érzékeljük ezt a tendenciát. Mivel a vírus elleni védekezésnek a mai tudásunk szerint az egyik legfontosabb módja a fizikai távolságtartás, így nyilvánvalóan digitális eszközökkel tudjuk a gazdaságot és a társadalmat életben tartani, és bármilyen szociális mozgást ezen keresztül tudunk megszervezni.

Kisujj szabály szerint azt szoktuk mondani, hogy az elmúlt bő fél évben nagyjából öt évet haladtunk előre a digitalizáció terén. Ha reményeink szerint a jövő nyáron magunk mögött hagyhatjuk ezt a nehéz időszakot, akkor azt fogjuk realizálni, hogy olyan fogalmak és megoldások váltak a mindennapjaink részévé, amelyeket két évvel ezelőtt még lehet, hogy kicsit idegenkedve fogadtunk. Az online konferenciától kezdve például teljesen kiterjedt az online kereskedelem, és úgy gondolom, hogy jól vizsgázik a köznevelés is. Tehát ez a fajta előrelépés úgymond egy hasznos mellékhatása ennek a vírusjárványnak.

Fontosnak tartom kiemelni a Digitális Jólét Program szerepét is, amely lényegében egy kormányzati horizontális beavatkozás, és széles körűen kiterjed az oktatástól a kereskedelmen át egészen a fintechig. Úgy is mondhatom, hogy minden, ami digitális és kormányzati beavatkozást igényel, ott valamilyen szinten jelen van a DJP, amely az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a háttérintézményeként működik.

– A 2020-as évet nézve mondhatjuk akkor azt, hogy körülbelül ott tartunk ezen a területen, amit 2025-re terveztek?

– Körülbelül igen, ugyanakkor a Digitális Jólét Program a 2030-as horizonton tervez, ami azért most még kicsit science fiction. Ezt úgy értem, hogy a digitalizáció egészen más, mint például a mezőgazdaság, ahol lehet öt évre tervezni, és tudni fogjuk, hogy akkor fordul termőre az ültetvény. Digitális téren ez jóval nehezebb feladat, de azért körülbelül öt évre lehet előre tekinteni.

A mostani időszakot nézve valóban nagyon sok olyan megoldás épült be az életünkbe, amelyek esetében a járvány előtt még úgy gondoltuk, hogy csak évek múlva indíthatjuk el ezeket – jó példa erre a digitális oktatás. Azt viszont fontos kiemelni, hogy ami 2020-ban megvalósult a közoktatásban, az nem teljesen az, amit mi megterveztünk korábban. A magyar kormány 2016-ban fogadta el a Digitális Oktatási Stratégiát, ami nagyon előremutató volt. Úgy gondolom, hogy az egész Digitális Jólét Programnak ez egy jelentős eredménye, hogy nemzetközi szintű, és a kidolgozásában valóban a jó nemzetközi példákat felhasználó stratégiák mentén haladtunk.

Az eredeti elképzelés alapvetően az volt, hogy az oktatási intézményekben szélessávú internet van, és az iskolai laborokban tanulnak a gyermekek. A járványhelyzet miatt viszont sok esetben az iskola helyett otthon tanult vagy tanul a gyermek, tehát át kellett rendezni a hangsúlyokat. Ugyanakkor a mi víziónkban is az volt, hogy a Kréta rendszer nagyon jól vizsgázik, és nemzetközi szinten is elismerést kap, hogy nekünk ilyen tanulmányi rendszerünk van.

– Ez egyébként egy saját magyar fejlesztésű sztori?

– Igen, ezek magyar innovációk, és úgy gondolom, hogy a fejlesztőket komoly elismerés illeti. Nyilvánvalóan vannak, akik úgy gondolják, hogy nekik más élményeik vannak a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerrel, vagyis a Krétával kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy ez egy mindenben tökéletes rendszer, de mennyivel nehezebben működne a közoktatás, hogyha ez az egységes iskolaadminisztrációs program nem lenne. Látjuk is más országokban, hogy ahol nincs ilyen irányítási-naplózási rendszer és kollaborációs tér, ott mennyire „köhög” a működés.

„Természetesen a sávszélesség terén is van még teendő, de a Szupergyors Internet Programot (SZIP) is visszaigazolta a jelenlegi helyzet. Számos kedvező alapadottsága van Magyarországnak, például 4G és 5G felkészültségben jól állunk. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem lehet a babérokon ülni, hanem menni kell előre. A vírushelyzet is rámutatott arra, hogy most milyen jól jönnek a SZIP beruházásai. Sokszor megkérdőjelezték, hogy miért kell ilyen nagy sávszélességet adni olyan településekre, ahol adott esetben még az utak sem annyira jók. Most viszont lehet látni, hogy a programnak köszönhetően ezeken a településeken is tudunk szolgáltatásokat nyújtani.”


– Igen, azt egyébként sokan elfelejtik Magyarországon, vagy nem annyira tudják összehasonlítani, hogy a mobilhálózat vagy akár a vezetékes internethálózat a legtöbb szempontból előrébb van, mint Nyugat-Európában. A hazai mobilhálózat például sokkal jobb minőségű és jobb lefedettségű, mint a holland vagy a belga.

– Ez így van, és ennek még a Kádár-rendszerre visszanyúló hatása van.

– Ezt kérem, hogy magyarázza meg.

– Az idősebb vagy velem hasonló korú, ötvenes korosztály biztosan emlékszik rá, hogy Magyarországon a telefon-hozzáférés kultikussá vált. Például az ikervonal sok rádiókabaré számára adott ihletet. Ez a telefonra kiéheztetett társadalmi helyzet fordult át akkor, amikor hazánkba is megérkezett a mobiltelefon lehetősége. Ekkortájt számtalan példa volt rá, hogy irracionális döntések halmaza született, és volt, aki akár a fizetése felét is erre költötte. Mindez egy sajátos közösségi finanszírozásként is értelmezhető, ha úgy tetszik, ennyit áldozott a magyar társadalom a mobiltelefóniára. Ezzel pedig lehetővé tette, hogy a távközlési szolgáltatók olyan szintű infrastruktúrát tudjanak építeni, ami máig hat.

Az uniós tagállamok digitális érettségét mérő DESI mutató is igazolja ezt, a felmérésben ugyanis Magyarország mindig jól áll az infrastruktúra szempontjából. Ebben történelmi és földrajzi adottságok is szerepet játszanak, mivel alapvetően síkvidéki ország vagyunk, ami e tekintetben segíti a távközlési fejlesztéseket.

– Annak milyen relevanciája van, hogy például az oktatási rendszerben saját programot fejlesszen az ország, legyen az a Kréta vagy a Neptun, és ne valamelyik – egyébként több ezer vagy tízezer ember által kidolgozott – Google-applikációt kezdje el használni. Ez a kérdés céges levelezés szintjén is feltehető, hogy egy kisebb vállalkozás vezetője a Gmail üzleti levelezését használja, amely mögött egy giga amerikai infrastruktúra áll, vagy inkább „hókoljon-mókoljon”, és bízzon meg egy fejlesztőt a saját megoldás kidolgozására. Ugyanez a kérdés kormányzati vagy a már említett oktatási szinten is felmerül.

– Abszolút érvényes a kérdés, és erre, ha megengedi hosszabban és mélyebben válaszolok. Amikor öt évvel ezelőtt elindult a Digitális Jólét Program, akkor Deutsch Tamás miniszterelnöki biztosként vezette ezt, 2018 óta pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez tartozik a DJP.

„Már a kezdetekkor is mindig hangsúlyoztuk, hogy a legrobusztusabb, legjelentősebb globális versenyképességi folyamat a digitalizáció. A közösségi oldalak térnyerését és adatgyűjtését is látva, mi már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is azt tanítjuk, hogy a digitalizáció részben versenyképességi, de minél inkább szuverenitáskérdés.”

Egy konkrét példa erre, hogy legyen-e magyar térinformatikai rendszer, vagy bízzuk az egészet úgymond a Google-re. Nyilvánvalóan lehet egy olyan kockázata és árazási gyakorlata, hogy egy ilyen óriáscég bevezető áron ingyen megvalósítja a fejlesztést, lényegében szolgáltatást ad az adatért cserébe. Ami ráadásul önmagában aszimmetrikus, mert ahhoz képest, hogy a vállalat mennyit keres az adatok használatán, a másik oldalon a szolgáltatás sokszor elmarad, vagy idővel változnak a feltételek, és teljes lehet a kiszolgáltatottság. A digitalizáció terén tehát kulcskérdés az adatvagyonnak az új magyar megközelítése is. Ahogy az energetikában helye van a diverzitásnak, hogy ne egy helyről hozzuk be a földgázt vagy a kőolajat, úgy az internetes szolgáltatásoknál is mindig kell magyar megoldásnak is lennie.

Nyilvánvalóan ezen nem azt értem, hogy egy magyar kkv kezdjen el olyan programot „barkácsolni”, amelyre egy külföldi óriáscég 15 ezer embernap időráfordítással már kidolgozott egy dobozos terméket. Ez állami szinten is így van, és sajnos azt kell mondanom, hogy a magyar digitális ökoszisztéma a kínai szemmel csak egy pilot, hiszen végesek a fejlesztőkapacitásaink. Hiába vagyunk kreatívak, de egy magyar mérnök munkája a nap végén az csak egy egység, míg a kínai oldalon ugyanerre száz vagy ezer szakember kapacitása áll rendelkezésre.

„Azt is látnia kell az államnak, hogy a digitalizáció az első olyan 'sztori', amikor nem az adott állam diktál, hanem profitorientált tech cégek teszik ezt a különböző platformokon keresztül. Úgy gondolom, hogy az államnak az a feladata, hogy szűkítse a mozgásteret, és biztos fogyasztóvédelemmel az állampolgárait is biztonságban tudja. Másrészt fontos látni, hogy mi exportálók lehetünk ezen a piacon, ezért is fontos a kivitel támogatása. Ha nincs az adott szegmensben igazán jó nemzetközi dobozos termék, akkor ott érdemes mielőbb lépni – és erre is jó példa a Kréta vagy a Neptun.”

Úgy gondolom tehát, hogy nem kellenek teljesen különutas megoldások. Szerencsére ilyen értelemben a digitalizáció egy nyitott könyv, és nem olyan titkos, mint a Coca Cola receptúrája. Nagyon sok mindent lehet látni az architektúrákban, logikai ívekben, és ezeket át kell venni, illetve a helyi tudás előnyeire, értékeire kell koncentrálni – például egy turisztikai applikáció fejlesztése esetén. Azt szoktam mondani, hogy a digitalizáció terén a kormányzat részéről proaktivitásra van szükség, mert ez egy nagy erős meccs, gyorsan kell reagálni, és úgymond ez egy „magas adrenalinos” történet.

Hallgassa meg a teljes interjút! Gál András Leventével, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjével, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség ügyvezetőjével Komáromi Balázs beszélgetett.