A vállalat nemcsak a flottakezelőknek, hanem a magánvásárlóknak is szeretne a közeljövőben adatokat közlő abroncsokat értékesíteni. A Bridgestone római központjában erről a cég technológiai vezetője beszélt. Emilio Tibero elmondta, az okosgumik fejlesztésében az első lépés az úgynevezett RFID technológia bevezetése, amellyel azonosítható az abroncs.

A jövőben a társaság olyan jeladókat telepítene először elsősorban a kereskedelmi járművekre kínált abroncsokba, amelyek a guminyomáson kívül a futófelület állapotát is figyelik. Ezeket az adatokat felhasználva a gyártó tanácsokat és figyelmeztetéseket tud küldeni az ügyfeleknek. Az azonosíthatóság akár egyéni árak kialakítását is lehetővé teszi.

A szakember hozzátette: egy autómegosztó szolgáltatás esetében a flotta kezelése szempontjából elengedhetetlenül fontos adatokat oszthatnak meg a gumiabroncs használójával. Az adatgyűjtés a GDPR-elveknek megfelelően zajlik majd.

A Bridgestone éves szinten 800 millió dollárt fordít kutatás-fejlesztésre, ennek jelentős részét a jövő gumiabroncsának kialakítására fordítják.

Felméréseik szerint egyre nagyobb igény lesz a halkabb gumiabroncsokra, mivel az autók száma folyamatosan emelkedik. Ezt az igényt szolgálja ki a gyártó új, Enliten technológiával készülő abroncsa is, amelynek a tesztek szerint 10 százalékkal könnyebb és 20 százalékkal kisebb a gördülési ellenállása a korábbi abroncsokénál. Az alacsonyabb ellenállás pedig alacsonyabb zajszintet, fogyasztást és ezzel a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését is eredményezi.