Az idén ötéves CETIN Hungary Zrt. az ágazat folyamatosan növekvő igényei mellett is sikeresen tud válaszolni a kor technológiai kihívásaira. A cég vezérigazgatója elmondta, hogy eddig is több milliárd forintot szántak a fejlesztésekre, és további adatközpontok létesítését is tervezik.

Kübler-Andrási Judit példaként említette Magyarország első olyan multioperátoros beltéri antennarendszerét, amelyen egy bevásárlóközpontban mindhárom mobilszolgáltató 5G-vel működhet. A vezérigazgató beszélt a mesterséges intelligencia, fejlesztésekben játszott szerepéről is. Tóth Kata interjúja.