Magyarországon az elmúlt években ugrásszerűen nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik kutatás-fejlesztés és innováció területén dolgoznak és érnek el egyre szembetűnőbb eredményeket. Az ilyen jellegű kutatómunkát teszi még hatékonyabbá, ha a vállalkozások a projektekre akár már a munka megkezdése előtt minősítést kérnek, ezzel ugyanis nem csak adókedvezményhez juthatnak, de pályázati forrást is könnyebben szerezhetnek.

„A kutatás-fejlesztésről szóló minősítés nemcsak a projektről ad hivatalos igazolást, hanem az ezzel a dokumentummal megszerezhető kedvezmények és pályázati források akár több tízmillió forintot is jelenthetnek a vállalkozások számára, emellett az évekkel későbbi ellenőrzések során igazolják, hogy a projekt valóban kutatás-fejlesztés volt. A százalékos arányok alakulása azt mutatja, hogy a szociális hozzájárulás esetében a cégek akár minden tizedik munkavállaló bérét megtakaríthatják. A társasági adónál például 10 millió forintonként 1 milliót vagy 100 millió forintonként 10 millió forintot spórolhatnak meg a fejlesztésekkel foglalkozó cégek” – emelte ki Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke a K+F minősítés fontossága kapcsán.

Az SZTNH immár kilenc éve látja el a K+F tevékenységek minősítését. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az SZTNH-hoz benyújtott K+F minősítés iránti kérelmek aránya. A tavalyi év első negyedévében 70 százalékkal több volt a benyújtott K+F-fel kapcsolatos igények száma 2019-hez képest. 2021 első negyedévében 2019-hez viszonyítva már 2,5-szeres növekedés figyelhető meg.

Az SZTNH K+F minősítéseket végző szervezeti egysége a mindennapi gyakorlat alapján készítette el a pályázóknak szóló Fehér Könyvet, melynek segítségével a pályázók és az elbírálók egyaránt tisztán láthatják a pozitív elbíráláshoz szükséges feltételeket. A hivatal honlapján közzétett Fehér Könyv a kutatás-fejlesztés fázisaira és feltételire vonatkozóan részletes, közérthető formában ad útmutatást és példákkal segíti a pályázókat a projekt tervezésétől egészen a megvalósításig. A könyv segítségével kiküszöbölhetik a minősítés során felmerülő hiányosságokat. Emellett a könyv az elbírálóknak és döntéshozóknak is segít az egységes irányelvek mentén történő projektértékelésben – követve a mérvadó minősítési eljárásnál használt elveket.

A részletekről az SZTNH elnökét, Pomázi Gyulát Péller András kérdezte. Az interjú itt meghallgatható:

A Fehér Könyv az alábbi linken érhető el:

https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/feher_konyv_2021_002.pdf