Az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy a csomag két fő részből áll. Egyrészt az EU-tagországok növelhetik a védelmi kiadásaikat annak veszélye nélkül, hogy ezért az Európai Bizottság eljárást indítana ellenük, másrészt jön egy 150 milliárd eurós hitel a tagállamok védelmi befektetéseinek támogatására, ami segíteni fogja az összevont megrendelések leadását és a közös beszerzést. Ezen felül az uniós országok dönthetnek arról, hogy a kohéziós forrásokat a védelmi kiadások növelésére fordítják.
Az elmúlt évtizedekben leépült kapacitások felpörgetése, valamint az ukrajnai háború során felajánlott fegyverek pótlása miatt is szükséges a meghirdetett program. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője szerint Európa ugyan későn ébredt, de lehet esélye arra, hogy néhány év alatt megerősítse védelmi képességeit. Jelenleg ugyanis több területen is kiszolgáltatott az amerikai hadseregnek.
Nagy Dávid a Trend FM-nek beszélt arról is, hogy még felgyorsított fegyverkezési tempó mellett is évekbe telik, mire a kontinens képessé válik megvédeni magát. Lakatos László interjúja.