
Az Equilor szerint idén, a 2008-ban kirobbant válság óta nem tapasztalt kihívások érték a világgazdaságot. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a koronavírus-járvány kirobbanását követően a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy a mostani problémák csak időlegesen zökkentették ki, vagy új pályára állították a gazdaságokat. A legoptimistább forgatókönyv szerint V-alakú lehet a kilábalás, amelynek alját 2020 második vagy harmadik negyedévében érhetjük el, azonban 2021-re már a korábbi szintekre és növekedési pályára kerülhetünk vissza. Török Lajos szerint a politikai döntéshozók és jegybankárok a legtöbb fórumon azt hangoztatják, hogy várakozásaik szerint ez a forgatókönyv a legvalószínűbb, és ezért mindent meg is tesznek. A pesszimistább forgatókönyvek alapján elnyúló, fájdalmasabb kilábalásra számíthatunk, és a legrosszabb esetben akár az 1929-es válsághoz hasonlóan egy évtizedre is elnyúlhat a felépülés. Sok függ persze attól, hogy a nagy gyógyszercégek mikorra tudnak elállni működőképes vakcinával. Az idei év kulcseseménye, hogy a britek október 15-ig meg tudnak-e állapodni a további kereskedelmi együttműködés feltételeiről az Európai Unióval. Az Equilor várakozásai szerint legkésőbb december 31-ig tolhatják ki ennek az időpontját, de a végleges BREXIT ügyben továbbra is teljes a bizonytalanság. Kulcsfontosságú lesz az is, hogy kit választanak meg november elején az Egyesült Államok elnökének. A piac inkább Donald Trump újraválasztásának örülne, mert a demokrata Joe Biden-től adóemelés várható.
Idén erősödött az inflációs nyomás, amelyben szerepet játszott a forint jelentős gyengülése. Az egyik legrosszabbul teljesítő deviza volt a kelet-közép-európai régióban. Buró Szilárd szerint az is fontos lesz, hogy küld-e majd üzenetet a Magyar Nemzeti Bank, miszerint figyeli a forint árfolyamát, és szükség esetén, az inflációs célok miatt, kész beavatkozni. Az Equilor elemzői szerint egyértelmű, hogy nincs tér további kamatcsökkentésre, és ha nincs változás a jegybanki kommunikációban, akár 370-ig is felcsúszhat a forint euróval szembeni árfolyama. Kamatemelésre legkorábban jövőre számítanak.
A nemzetközi devizapiacon tovább gyengülhet a dollár az euróval szemben, idén 1,20-ig, jövőre 1,22-ig, 2022-ben pedig 1,23-ig emelkedhet átlagban az euró-dollár árfolyam. A menekülő eszköz szerepe mintha visszaszorult volna a dollárnak. Az Equilor elemzése szerint a dollárgyengülés ellenére továbbra is 40 dollár alatt ragadhat a kőolaj ára, de továbbra is élénk maradhat az arany, az ezüst és más ipari fémekbe való befektetési kedv.
- Nagy Károly összeállítása