Korfut a legzöldebb görög szigetként szokták jellemezni. A hellén szigetvilág megszokott panorámájától eltérően itt leginkább erdőkön és olajfaligeteken keresztül vezet az út a strandra. A legszebb partok a sziget Olaszországra néző oldalán, sokszor a turisták által nem is ismert területeken helyezkednek el. Olyan helyeken, amelyek a sűrűn burjánzó növényzet miatt turistabusszal szinte megközelíthetetlenek.

A helyiek kedvenc fürdőhelye a Glyfada-strand, de a Pelekas-strandot sem hagyhatjuk le a bakancslistánkról. Az egész napos fürdőzés után beleférhet egy kis fieszta, a sziget buliközpontjában, Kavosban. A város nem éppen a szépségéről híres, leginkább a fiatalok és az angol turisták érzik itt jól magukat, a fergeteges éjszakai hangulat mindenesetre garantált.

Görögország – olasz, francia és brit ízekkel fűszerezve

A partoktól és az éjszakai élettől kicsit eltávolodva, négy nagy kultúra találkozásából épült fel Korfu fővárosa, Kerkira. Az egyik legszebb görög város négyszáz évig volt velencei uralom alatt, ezért az utcákon sétálgatva, az omladozó épületek láttán nem véletlenül lehet olyan érzése a turistáknak, mintha Olaszországban lennének. Ugyanakkor a főtéren már a franciák által épített diadalíves homlokzatok tekintenek ránk. Kicsit arrébb pillantva egy krikettpályát fedezhetünk fel, ami pedig az angolok keze nyomát dicséri. A kulturális kavalkád a hamisítatlan görög életérzésbe vegyül – a tipikus görög tavernákkal, éttermekkel, gyrososokkal kiegészülve.

Kihagyhatatlan látnivalónak számít Szent Spiridon temploma. A legenda szerint Spiridon egy ciprusi juhász volt, aki Korfun is több csodatettet hajtott végre. Állítólag neki köszönhető, hogy a sziget elkerülte a törökök invázióját, akik megijedtek attól, hogy Spiridon egy lámpás és egy kereszt segítségével megnyitotta az eget, amely óriási robajjal és villámcsapásokkal kergette el a betolakodókat. Sőt, a néphit szerint ő mulasztotta el a pestisjárványt is.

A sziget védőszentjére emlékezve augusztus 11-én körmenetet tartanak a városban, előtte este pedig a Garitsa-öbölben rendeznek látványos vízi felvonulást. Az egyetlen szépséghibája Korfunak, hogy nyáron napközben szinte kibírhatatlan a hőség, ezért a legmelegebb órákban inkább kihalt skanzenre emlékeztetnek a városok. De erre is megvan a recept: napközben strand és pihenés, este buli vagy városnézés – így lesz felejthetetlen a korfui kaland.

A Világjáró Magazin műsorunk adását itt hallgathatja meg! Szabó Virág, a Világjáró magazin alapító főszerkesztője Almásy Gyulával, a Világjáró kiadóigazgatójával beszélgetett.