53 halálos áldozata volt a jemeni huszik ellen elrendelt amerikai, célzott bombatámadásnak. Donald Trump azzal indokolta a légicsapást, hogy a szervezet iráni támogatással továbbra is fenyegeti a nemzetközi hajóforgalmat a Vörös-tengeren. Válaszul a huszik rakétákkal támadták az amerikaiak repülőgép-hordozó hajóját, teljesen eredménytelenül.
Egyelőre nehéz megmondani, hogy folytatódik-e az amerikai csapássorozat. Mindenesetre a kereskedelmi szállítóhajók fele továbbra is elkerüli ezt a térséget, és inkább megkerüli Afrikát, vállalva a jóval nagyobb szállítási költségeket. Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével Nagy Károly beszélgetett.
A jemeni húszik hónapok óta tartó támadásai miatt a Vörös-tengeren, a Szuezi-csatornán áthaladó tengeri kereskedelmi forgalom több mint 40 százalékkal csökkent.
Nem tisztázott pontosan, milyen szankciókra vonatkozik a pénteki tárgyaláson elért eredmény – mondta a Trend FM Reggeli Monitor műsorában az Eurokomment podcast szerkesztője.