Az amerikai indexek vegyes hangulattal indították a mai szeánszot, mivel ma veszi kezdetét az első negyedévi jelentési szezon. A JPMorgan Chase, a Goldman Sachs és a Wells Fargo a vártnál jobb eredményeket ért el. Adatszinten, az importárak 1,2%-kal emelkedtek márciusban H/H a februári 1,3%-os emelkedés után, és kissé meghaladták az elemzők 1%-os becsléseit. Az exportárak 2,1%-kal emelkedtek H/H a februári1,6%-os növekedést követően, és jóval meghaladják a Wall Street által becsült 1,0%-os növekedését. A tervek szerint Jerome Powell, a Fed elnöke is felszólal a nap folyamán Washington DC gazdasági klubjában (Economic Club of Washington).

Az US30 tegnap új történelmi csúcsot ért el, azonban az index gyorsan visszahúzódott az emelkedő csatorna alsó határához. Ha egy alacsonyabbra irányuló törés következik be, akkor a lefelé haladó mozdulat kiterjedhet 33293 pont szintjére. Ha azonban a vevőknek sikerülne itt megállítaniuk a visszaeséseket, akkor újabb, 33278 pont felé irányuló impulzus veheti kezdetét. Forrás: xStation5

A JPMorgan (JPM.US) részvényei a piacnyitás előtti kereskedés során 0,70%-kal csökkentek annak ellenére, hogy a legnagyobb amerikai bank derűs negyedéves adatokat mutatott. A JPMorgan részvényenként 4,50 dollárt keresett, jóval meghaladva az elemzők részvényenkénti 3,10 dolláros várakozását. A 33,12 millió dolláros bevétel felülmúlta a 30,52 milliárd dolláros piaci várakozásokat a kereskedési kiváló teljesítményének és a növekvő befektetési banki díjaknak köszönhetően. A fix kamatozású kereskedés 5,8 milliárd dolláros bevételt hozott, a 15%-os növekedés több mint 800 millió dollárral haladta meg az elemzők becsléseit. A részvénykereskedés bevétele 47%-kal 3,3 milliárd dollárra nőtt, ami teljes egészében egymilliárd dollárral haladja meg a becsléseket.

A Goldman Sachs (GS.US) részvénye csaknem 2%-kal emelkedett a piacnyitás előtti kereskedés során, miután az egyik legnagyobb amerikai bank az első negyedévben jó eredményeket produkált. A Goldman részvényenként 18,60 dollárt keresett, ami jóval meghaladta az elemzők részvényenkénti 10,22 dolláros várakozását. A 17,7 milliárd dolláros árbevétel szintén meghaladja a 12,6 milliárd dolláros piaci becsléseket, mivel a Wall Street legnagyobb befektetési bankja tőkét kovácsolt a globális üzletkötési tevékenység rekordszintjeből. „Keményen dolgoztunk ügyfeleinkkel együtt a világjárvány utáni világ és a stabilabb gazdasági környezet előkészítése érdekében”  - nyilatkozott David Solomon, vezérigazgató, az eredményjelentésben. „Vállalkozásaink továbbra is nagyon jó helyzetben vannak, hogy segítsék ügyfeleinket a helyreállásban, és ez az erő megmutatkozik az ebben a negyedévben elért rekordszerű bevételeinkben.”

A Wells Fargo (WFC.US) szintén a vártnál jobb első negyedéves adatokat közölt. A pénzügyi szolgáltató társaság részvényenként 1,05 dollárt keresett, ezzel meghaladva a Wall Street-i előrejelzéseket, melyek részvényenkénti 70 centről szóltak. A 18,06 milliárd dolláros bevétel szintén felülmúlta a 17,5 milliárd dolláros becsléseket, részben a tartalékkibocsátásokból származó 1,05 milliárd dolláros nettó haszonnak köszönhetően. A bankok tavaly növelték hitelveszteség-tartalékaikat, mivel a járvány heves recesszióba sodorta az Egyesült Államok gazdaságát, de a pénzügyi vállalkozások a fellendülés előrehaladtával elkezdték felszabadítani azokat.

A JetBlue Airways (JBLU.US) részvényei 3%-kal ugrottak meg a piacnyitás előtti kereskedés során, miután a JPMorgan a társaságot „overweight”-re emelte „underweight”-ről, mivel úgy véli, hogy a JetBlue a járvány nyomán továbbra is a költségek ellenőrzésére összpontosít, és megjegyezte, hogy a jelenlegi értékelését vonzónak találja.

A JetBlue Airways (JBLU.US) részvényei 3%-os bullish árréssel indították a mai szeánszot. Ha a jelenlegi hangulat érvényesül, a felfelé irányuló mozgás kiterjedhet a helyi ellenállásra 22,00 dolláron. Másrészt, ha az eladóknak sikerül visszaszerezni az irányítást, akkor a legközelebbi támasz 20,92 dollár. Forrás: xStation5

Ha képben szeretne maradni a jelentési szezon aktuális híreiről, kövesse figyelemmel az XTB Piaci Hírek rovatát ITT.