Nyilvánvaló, hogy a járványhelyzet számos ágazatot hátrányosan érint. E szektorok szereplői fokozottan próbálják pótolni a szolgáltatások kieséséből származó veszteségeiket. Mindeközben óhatatlanul felbukkanhatnak olyan üzleti megoldások is, amelyek a versenyjogi tilalmak valamelyikébe ütközhetnek.

Érthető és támogatható törekvés, hogy az egyes ágazatok érdekeit tömörítő szakmai szövetségek segítséget próbálnak nyújtani tagjaiknak a válsághelyzet túlélésében, illetve a mielőbbi gazdasági regenerálódásban. Számos ágazatban maga az újranyitás is nagy megterhelést jelent, hiszen sok piaci szereplő ki van téve a tőke, illetve a munkaerő hiányának. Ezzel párhuzamosan azonban a potenciális fogyasztók jelentős része is szenved a jövedelem kieséstől. E körülményekre figyelemmel a nemzeti versenyhatóság kiemelten figyel minden olyan magatartást, amely a felmerülő többletterhek egy részét összehangolt árazás útján próbálja meg a fogyasztókra hárítani:az ilyen jellegű összejátszások ugyanis kartellnek – szigorúan tiltott, súlyos társadalmi károkat okozó versenykorlátozó megállapodásnak – minősülhetnek. A GVH korábban már felhívta a figyelmet, hogy a szakmai szervezeteknek, szövetségeknek, kamaráknak is be kell tartaniuk a versenyjogi előírásokat: az érdekképviselet nem jelentheti az árverseny „moderálását” vagy kiiktatását.

A GVH fokozott figyelemmel kíséri a gazdaság újranyitását, hiszen ebben az időszakban számos vállalkozás célozhatja meg a versenyhatások mérsékléséből származó potenciális nyereségtöbbletet. Figyelembe véve a vállalkozások és a lakosságszámos rétegének nehéz helyzetét, a versenyhatóság pártolja az olyan megoldásokat, amelyek a valószínűsíthető jogsértések önkéntes korrekciójához vezetnek. Akik azonban kitartanak a tiltott gyakorlatok mellett, a hatóság határozott fellépésére számíthatnak.