Az Egyesült Államok katonai költségvetése nagyságrendekkel magasabb, mint az őt követő országoké: a SIPRI 2018-ban megjelent jelentése szerint Washington 2017-ben 610 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra, az őt követő hét ország pedig mindösszesen kevesebbet költött. USA-t egyébként 228 milliárd dollárral Kína követte, majd 69 milliárd dollárral Szaúd-Arábia, 66 milliárd dollárral Oroszország, majd 63 milliárd dollár India. A világ a stockholmi szervezet szerint 1,7 ezer milliárd dollárt költött katonai kiadásokra.

 

 

Ugyanakkor fontos látnunk azt is, hogy az Egyesült Államok GDP-jének mintegy 3,1 százalékát költi katonaságra, Kína csupán 1,9 százalékát. Messze van ez még a 20. századi háborúkat megelőző védelmi kiadásoktól. Azért költenek ennyit abszolút számokban, mert a gazdasági teljesítményük alapján megtehetik, ráadásul mind az Egyesült Államok és Kína a világ legnagyobb katonai exportőrjei közé tartoznak, tehát a katonai kiadások egyben a gazdaságukat is pörgetik. Szaúd-Arábia a GDP-je 10 százalékát is meghaladó katonai kiadásaival itt inkább kivétel.

Ahogy a műsorban Wagner Péter is kiemelte, az elmúlt két évtizedben a Szovjetunió felbomlása óta egy katonailag passzívabb időszak volt, az európai országok, többek között Magyarország sem szívesen költöttek nagyobb összegeket katonai kiadásokra (nem véletlen, hogy a NATO által megkövetelt 2 százalékos védelmi kiadást az európai országok túlnyomó része nem tudja teljesíteni), a korábban beszerzett fegyverzetet használtuk. Mostanában érett meg az idő arra, hogy a régi, elavult fegyverzetet lecseréljük és modernizáljuk, ami szükségszerűen nagyobb kiadásokkal járhat.

Intőbb jel lehet a világ számára az Egyesült Államok és Oroszország közötti – még 1987-ben aláírt – kis- és középhatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló megállapodás felfüggesztése február 2-től. Donald Trump adminisztrációja február 1-én döntött a felfüggesztése mellett, és az amerikaiak után válaszlépésben ugyanezt tette Oroszország is. A lépés elsősorban Európa biztonságát veszélyeztetheti. A megállapodás értelmében ugyanis teljesen megszüntették – és így megtiltották a szárazföldi, 500- és 5500 km közötti rakéták telepítését és fejlesztését. Ezeket a rakétákat a ’70-es évek végén telepítették szerte Európába, és a nukleáris elrettentés újabb lépcsőfokát jelentették: az interkontinentális rakétákkal szemben, amelyeknek akár 20-30 percre is szükségük van a célba érésre (és amelyek így könnyebben háríthatóak), a kis- és középhatótávolságú rakéták a Szovjetunió határaihoz telepítve (mindkét oldalon) néhány perc alatt tudtak célba találni.

A szerződés azonban az elmúlt évtizedekben előnytelenné vált mindkét fél számára: miközben az 1987-es aláírás egy akkori állapotot rögzített – egy kétpólusú világ két szuperhatalmának a leszerelési lépését – a világ azóta megváltozott. Oroszország már nem tudja felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal, és az egyezmény csak őket korlátozza. Az egyezményt nemzetköziesíteni kellene, bevonva minden érintett – vagy akár potenciálisan érintett tagot, mint például Kínát és Indiát is. Hasonlóan az atomsorompó egyezményhez.

Összességében az elmúlt évek eseményeiből nem következik egyértelműen a világ egyre növekvő fegyverkezési irányba való eltolódása. A 2000-es évek óta fel-feltűnő események újszerű biztonsági kockázatokat jelentettek, amelyekre választ kell adni. Ilyen volt a terrorista szervezetek, az Al Qaeda vagy az Iszlám Állam megjelenése, Afganisztán és Irak amerikai megtámadása, a dél-kínai tengeri konfliktus kialakulása vagy Krím orosz annektálása. A meglévő nemzetközi egyezményeink nagy része még a bipoláris világ időszakából készült, és így mindenképpen átalakításra, reformra szorul.

Az elmúlt időszakban azonban olyan irányú fejlődés is megfigyelhető, amely a globális biztonságot szolgálja. 1993-ban írták alá például a vegyifegyverek tilalmáról szóló szerződést (az úgy nevezett CWC szerződés), amelyet a világ 193 országa írta alá (négy ország nem ratifikálta: Izrael, Észak-Korea, Egyiptom és Dél-Szudán), és amelynek következtében a világ ismert vegyifegyver készletének a 96,62 százalékát megsemmisítették. 1996-ban a nukleáris fegyverek globális tesztelésének a tilalmáról döntöttek (ezt 167 ország ratifikálta, de az Egyesült Államok például nem). A következő lépés lehet a 2014 óta előkészítés alatt álló konvencionális fegyverek kereskedelmének és előállításának a korlátozásáról szóló egyezmény (ATT – Arms Trade Treaty), amely a globális fegyverkereskedelmet korlátozná. A szerződés nemzetközi aláírása biztosan közelebb vinne minket egy békésebb világhoz, ami csak akkor jöhet létre, ha ebbe minden érintett fél beleegyezik. Az ATT egyezményt eddig 100 ország ratifikálta, de pont a legnagyobb fegyverexportőrök, mint USA, Oroszország és Kína kimaradtak belőle.

Bendarzsevszkij Antonnal és Wágner Péterrel Lakatos László beszélgetett. A teljes adást itt meghallgathatják:

A Heti Geopolitika korábbi adásait ezen a linken érhetik el.