Az állami beruházások hitelezése, illetve az országok számára nyújtott hitelek kétféle módon történhet: vagy hivatalos, vagy privát szereplőkön keresztül. Ez utóbbi a kereskedelmi bankokat, kötvényeseket és egyéb piaci szereplőt jelenti. Hivatalos hitelezés pedig két féle módon történhet: multilaterális intézményeken keresztül (ilyen például a Világbank, az IMF, vagy az AIIB), vagy egy szuverén államhoz kötődő hitelintézeten keresztül – ez esetben bilaterális, kétoldalú kapcsolatról beszélünk. A multilaterális szervezeteken keresztül történő hitelezés melletti érvként szokták emlegetni, hogy azoknál előre meghatározott alapfeltételek, szabványok és szabályok mellett történik a hitelek felvétele, átlátható és jól nyomon követhető módon zajlik a teljes folyamat. Ezzel ellentétben a bilaterális hitelezésnél a hitelfelvétellel kapcsolatos dokumentáció nem nyilvános, így a hitelfelvétel pontos kondícióival kapcsolatban (pl kamatszint, önerő, biztosítékok) sincs általános megállapodás, az projektről projektre eltérhet. És bár Kína létrehozott egy multilaterális fejlesztési bankot, az AIIB-t, éppen az ilyen jellegű infrastrukturális beruházások finanszírozására, mégis előszeretettel hitelez saját hitelintézetein (pl. China Development Bank, Export-Import Bank of China, Agricultural Development Bank of China) keresztül – ami így bilaterális hitelezésnek minősül (az AIIB-n keresztül évi 2 milliárd dollár hitelkihelyezés történik, szemben a 30-40 milliárd dollárt kitevő bilaterális hitelforrásokkal).

 

 

Mivel alapvetően magasabb kockázatú beruházásokról van szó, ezért a globális hitelintézetek (pl. a Világbank, vagy az IMF) nagyon komoly feltételekhez kötik a hitelek folyósítását, Kínának ezzel szemben ilyen jellegű követelései nincsenek, így a kínai hitel adott esetben sokkal vonzóbbnak tűnhet egy fejlődő ország számára. Azonban, amennyiben a hitelvisszafizetés nehézségekbe ütközik, az ezzel kapcsolatos szankciók, válaszlépések meghatározása teljes mértékben Kína hatáskörébe tartozik, így a hitelfelvevő országok komoly hátrányba kerülhetnek. Fontos azonban leszögezni, hogy összességében Kínának természetesen nem célja sem országok eladósítása, sem “bedöntése”, nyilvánvalóan megtérülő befektetéseket keres magának, ez azonban nem minden esetben pénzbeli megtérülést jelent, sokszor geopolitikai, geostratégiai pozíciók megszerzése, befolyási övezetének kiterjesztése is vezérli az országot (mint ahogy azt a Sri Lanka-i Hambantota kikötő esete is jól példáz, az egyik legismertebb és példaként leggyakrabban felhozott hitelválság esete, ahol, miután Sri Lanka bejelentette, hogy képtelen visszafizetni a felvett hiteleket, Kína 99 évre kezelési jogot szerzett a kikötő területe felett, amit félő, hogy akár katonai célokra is felhasználhat a jövőben).

Egy rendszerszintű hitelválságtól való félelem is alaptalannak tűnik egyelőre – ellentétben a fel-felröppenő médiahírekkel -, azonban a kockázatok ismerete mindenképpen fontos, mert a folyamatnak súlyos hosszú távú negatív hatásai is lehetnek, mellyel csak fokozódna fejlődő országok lemaradása a felzárkózásuk helyett.

Czirják Ráhellel és Gere Lászlóval Lakatos László beszélgetett. A teljes hanganyagot itt hallgathatják meg:

Czirják Ráhellel és Gere Lászlóval Lakatos László beszélgetett, Heti Geopolitika című műsorunk keretében. A Heti Geopolitika korábbi adásait itt megtalálhatják.