Szabó Márk azt mondta, hogy egyre kevesebb túlélőt tudnak kihozni, arra kell felkészülniük, hogy most már inkább holttesteket találnak az összeomlott épületek alatt. Az emberek, ha még életben is vannak, az eltelt 4-5 nap miatt már egyre gyengébbek, nincs erejük arra, hogy hanggal jelezzenek.

Éppen ezért kulcsfontosságú szerepük van a mentőkutyáknak, mert ők még ki tudják szagolni, ha valaki életben van. Úgy dolgoznak mentés közben, hogy több keresőkutya is átvizsgálja a kijelölt területet. Őket úgy képezték, hogy csak élő emberek esetén jeleznek, és a kutya olyan helyekre is befér, ahová az ember nem.

Sok helyen a helyiek már gépekkel kezdik el bontani a romba dőlt épületeket, tehát nem igazán bíznak benne, hogy túlélőket találnak a romok alatt. Arról is beszámolt, hogy továbbra is folyamatos utórengések vannak.

Péntek reggelre meghaladta a 21 ezret a törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma. Szíriában a csütörtök esti közlés szerint 3377 halottról tudni. Összességében 75 ezernél is több a sérült, a romba dőlt épületek alatt pedig áldozatok további ezreit sejtik.

Szabó Márkot, a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának tagját Imre Lőrinc kérdezte a mentési munka újabb részleteiről.