A látogatók interaktív, „digitális könyvszekrényben" kutathatnak doktori dolgozatok és a hozzájuk kapcsolódó mestermunkák között, valamint legendás mester-tanítvány anekdotákat is hallhatnak majd abban a több mint két hétig látható innovatív kortárs építészeti látványvilágra épülő installációban, amely május 11-től nyílik meg a MOME Campuson.

A Doktori Iskola nemcsak az intézményt, de az azzal együtt kialakult, aktív szakmai közösséget is szeretné láthatóvá tenni. Több alkotói generáció együtt tette azzá a Doktori Iskolát, ami ma: sokszínű tudásbázissá, amely elismeri a régit, és mindig nyitott az újra. Az intézmény az elmúlt 25 év rektorainak – Schrammel Imre, Droppa Judit, Kopek Gábor és Fülöp József – aktív közreműködésével válhatott a terület meghatározó szereplőjévé.

A kiállítás kurátora, Kovács Dániel, a Kortárs Építészeti Központ kuratóriumi tagja, korábban több az egyetemet érintő folyamatot kísért végig építészeti szakemberként, a kiállítás koncepcióját összefoglalva elmondta, hogy a MOME Ground tereiben, a Doktori Iskola régi és új helyszínét összekötő, képzeletbeli tengelyen elhelyezett, az újrahasznosíthatóságot is szem előtt tartó installációt a XORXOR-ral közösen hozták létre, a munkával a közösséget és annak eredményeit szeretnék ünnepelni. Kiemelte: „a száraz, kronologikus áttekintés helyett az egyetem polgárait és az idelátogatókat is megszólító, interaktív, immerzív digitális installációt is magába foglaló kiállítást láthatunk majd".

Az eseménysorozat az 1998 óta működő intézmény karakterét adja vissza, annak holisztikus szemléletét, befogadó légkörét, ahol a gondolkodás szabadsága és a tudományterületeken átívelő közös munka termékeny kutatói közeget teremt. Az itt folyó tudományos munkába is betekinthet az, aki ellátogat majd a kapcsolódó „A kanál és a város – A hétköznapi élmények megtervezése” című háromnapos nemzetközi konferenciára. Az eseményen kiemelt előadóként vesz részt a hétköznapi esztétika területének egyik úttörője, az azóta klasszikussá vált Everyday Aesthetics (A mindennapok esztétikája) című könyv szerzője, Yuriko Saito, a Rhode Island School of Design nyugalmazott professzora az Egyesült Államokból.

Számos más nemzetközi előadó mellett még két keynote speaker tart majd előadást. Egyikük az Izraelből érkező Michalle Gal professzor, akinek több könyve után most jelenik majd meg a Introduction to Design Theory (Bevezetés a designelméletbe) című átfogó munkája. A másik előadó Ben Highmore, a Sussex Egyetem kulturális tudományok tanszékének professzora, akinek idén adták ki legfrissebb könyvét, Lifestyle revolution: How taste changed class in late twentieth century Britain (Életmód forradalom avagy hogyan változott meg Nagy Britanniában az ízlés a huszadik század második felében) címmel.

A több európai egyetem partnerségével rendezett konferencia a design egyszerre hétköznapi és összetett mivoltát járja körbe a tárgyak és eszközök, terek és környezetek, illetve a szokások és gyakorlatok hármas vonatkozásában.