Az iskola növendékei 10 éve léptek először színpadra, közülük többen ma már a legfiatalabbakat tanítják. 2021. július 27-én a Zeneakadémia épületében egy különleges, kiemelkedő zenei koncerttel ünneplik a jubileumot, ahol a Központ egykori és jelenlegi növendékei, tanárai közösen szólaltatnak meg különleges műveket Snétberger Ferenc válogatásában.

 

A Snétberger Program alapítója és művészeti vezetője Snétberger Ferenc. Salgótarjánban született, hétgyermekes roma családban. Ma Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész, zeneszerző, az egyik legismertebb és legsikeresebb jazz- és világzenei előadó. Az oktatási modellt berlini tanári tapasztalataira építve álmodta meg és dolgozta ki.

A Snétberger Programot kiemelten fontosnak tartja a Magyar Kormány is, ezért már több mint 6 éve évi 140 millió forinttal támogatja a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. Az adományokból és a Nemzeti Tehetség Programból finanszírozott Program középpontjában a különleges zenei tehetséggel rendelkező, hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozása áll, amelynek a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi Központja ad helyet.

Évente 60 fiatallal kötnek ösztöndíjszerződést, amelynek keretében a diákok egyénre szabott, intenzív zenei képzést, folyamatos mentori támogatást, személyre szabott készségfejlesztést, különórákat, vizsgafelkészítést és pályaorientációs tanácsadást kapnak.

A kiváló zenei képzés és gondos mentorálás egy évtizedes munkájának eredménye, hogy a program ösztöndíjasainak több mint 90 százaléka további tanulmányokba kezd: életkortól függően bekapcsolódnak az alap-, közép- vagy felsőfokú zeneiskolai oktatásba, érettségi vizsgát tesznek, diplomát kapnak. A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, önismeretet és elérhető célokat kapjanak.

„Hálás vagyok, hogy ennyien állnak mellettünk, hogy mi tanárok, mentorok, munkatársak, és valamennyien, akik segítettek, egy ilyen különleges iskolát tudtunk létrehozni a fiatal tehetségek számára” – mondta Snétberger Ferenc, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke.