1. 00:05
  2. 06:35

    Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

    Egészség, gazdaság, külföldi vagy éppen belföldi utazás, hazai fürdővizek, 5G lefedettség, Egyiptom. Ezek a keddi Reggeli Monitor kulcsszavai. Ezen kívül 7 óra után fókuszban a hazai, és az európai méhészeti ágazat. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökével az első negyedévben tapasztalt nehézségekről beszélünk. Itt a nyár, az iskolásoknak pedig lassan a vakáció, így a következő hetekben várhatóan egyre többen utaznak majd külföldre nyaralni. Igen ám, de nem árt, ha indulás előtt mindenki tájékozódik a bankjánál az adott ország kártyaelfogadási szokásairól, főleg azért mert egy friss felmérés szerint a külföldre utazó magyarok több mint nyolcvan százaléka használ utazása során bankkártyát vagy okos eszközt. Ezen kívül hallhatnak még arról is, hogy júliustól még népszerűbb lehet az országbérlet hiszen a MÁV intercity és helyjegyköteles vonataira is érvényes lesz a konstrukció. Ha már utazás, akkor egy másik jó hírrel is szolgálunk: az EU értékelése alapján a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek 94 százaléka kapott jó vagy kiváló besorolást. A csobbanásban segíti Önöket Imre Lőrinc, és az adás szerkesztője Gál Márk.

    Belehallgatás:
  3. 10:35
  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 15:05

    Világjáró Magazin

    Ahol egy folyó kultúrát teremtett – Egyiptomot nem lehet megunni. Egyszer mindenki szeretne a piramisok előtt álldogálni, és kifürkészni a fölénk magasodó ókori csodák titkait, felfedezni a múmiák misztikus világát, vagy egzotikus hajóúton végigkanyarogni a Níluson. Egyiptomnak továbbra is bérelt helye van a legnépszerűbb úti célok listáján. 2023-ban a világ minden tájáról 15 millió turistát várnak, jövőre pedig 18-20 millió a célkitűzés.

  7. 15:35

    Gyűjtő

    Belehallgatás:
  8. 16:05
  9. 17:10

    Siemens-világ

    Megbízható tűzvédelem: 1942 óta fejleszt a Siemens tűzjelző-rendszereket, amelyek ma már meg tudják különböztetni, hogy dohányzás, flexelés vagy valóban tűz miatt keletkezett valahol füst. Ez egy mindennapi példa, de ennél jóval extrémebb körülmények között is helytállnak a Siemens elektronikus oltásvezérlő-, tűzjelző és oltó rendszerei. Seres Zoltán kollégánktól (Siemens Zrt.) megtudhatjátok, milyen speciális igények merülnek fel egy autó- vagy egy akkumulátor gyárban, léteznek-e vegyszeres mosásnak ellenálló szenzorok, hogyan védik meg a szervereket egy oltásnál, vagy milyen megoldásokra van szükség egy repülő poggyászterében, illetve egy óceánjárón. Ezekről beszélgettünk legújabb podcast-epizódunkban, amelyből még arra is választ kaphattok, miért nem kerülnek piros tűzjelző dobozok a bankfiókok ügyfélterébe.

    Belehallgatás:
  10. 18:05

    A Nap Vendége

    Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (régi) új elnöke. A műsorvezető Mezei Dániel.

    Belehallgatás:
  11. 19:05

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-10 00:00:00

Lélektér (ismétlés)

2025-05-10 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-05-10 07:05:00

iFater (ismétlés)

2025-05-10 11:05:00

iFater (ismétlés)

2025-05-10 11:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-05-10 12:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-05-10 12:05:00

Zenei válogatás

2025-05-10 13:05:00

Zenei válogatás

2025-05-10 13:05:00

Sportérték (ismétlés)

2025-05-10 13:35:00

Sportérték (ismétlés)

2025-05-10 13:35:00

Zenei válogatás

2025-05-10 14:35:00

Zenei válogatás

2025-05-10 14:35:00

Monitor Délután extra

2025-05-10 15:05:00

Monitor Délután extra

2025-05-10 15:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-05-10 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-05-10 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője. A műsorvezető Nagy Károly. (ismétlés)

2025-05-10 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-10 19:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-10 19:05:00

Friss hírek