Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
A kínai és az orosz elnök új nemzetközi világrendet ígér. Mit jelenthet ez a gyakorlatban a gazdaság területén. Oroszország képes-e kivédeni az ellene hozott nyugati szankciókat a kínaiak segítségével? Egyáltalán mi az üzenete ennek a még szorosabb együttműködsének? Ausztriában élő pénzügyi szakembert kérdeztünk arról, hogy milyen érzésekkel fogadták a helyiek a kötelező koronavírus elleni oltás bevezetését. Évente 13 ezer halál köthető a nem megfelelő levegőminőséghez – mondta el a Levegő Munkacsoport projektvezetője. Az Európai Bíróság már elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy Budapesten és környékén a légszennyezés rendszeresen túllépi az egészségügyi határértéket, ezért a környezetvédő szervezet a kormány levegőminőségi tervének felülvizsgálását sürgeti. A háztartási hulladékégetést kellene mielőbb megszüntetni. Stagnált az ipari termelés 2021-ben, legalábbis, ha a járvány előtti szinttel, 2019-cel hasonlítjuk össze. Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Novemberhez képest pedig 0,1 százalékkal csökkent az ipari kibocsátás. A legfrissebb tőzsdei és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly és Péller András.
-
10:05
Menni-Enni
A Menni-Enni mai adásában arról beszélgetünk, hogy megépül-e és ha igen mikor a Gellérthegyre tervezett sikló, majd a 10 évvel ezelőtt megszűnt MALÉV-re emlékezünk. Végül a 77 éves Földes László, Hoboval beszélgetek sok mindenről, persze az apropót a vasárnapi koncertje adja.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
ReBrief
A reBrief platformhíreiben beszélünk arról, hogy csökkent a Facebook aktív felhasználóinak a száma, valamint hogy fizetős tartalmak jönnek az Instagramra. Az aktualitások között beszélünk a Nudli étterem új aktivitásáról, a Dreher ráncfelvarrásáról és a Totalcar pályázatáról. A spotszemlében a Raiffeisen és a San-Shi spotjai lesznek a témáink. Vendégünk Lévai Richárd, a LiftUp közösségi média szakértője, akivel arról beszélgetünk, hogy vajon a Facebook miért válik egyre kevésbé népszerűvé a hirdetők körében. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence stratégiai vezető és Tóth György Head of Storytelling.
-
14:35
-
15:05
-
16:05
Sportérték Mezei Dániellel
Kovács Kálmán a Honvéd nehézségeiről és az olimpiai bajnok Knoch Viktor a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók pekingi ersenyeiről beszélget Mezei Dániellel.
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelwis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ tudományos munkatársa. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
Nem csillapodtak a viszonylag nagy, június 28-i tüntetések óta Szerbiában a kedélyek. A megkérdezett Nyugat-Balkán szakértő szerint nem lehet arra számítani, hogy az elkövetkező hetekben, akár hónapokban valamilyen kompromisszum jön létre Aleksandar Vucic elnök, a kormány és a tüntetők között.
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
Nem csillapodtak a viszonylag nagy, június 28-i tüntetések óta Szerbiában a kedélyek. A megkérdezett Nyugat-Balkán szakértő szerint nem lehet arra számítani, hogy az elkövetkező hetekben, akár hónapokban valamilyen kompromisszum jön létre Aleksandar Vucic elnök, a kormány és a tüntetők között. -
50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
Augusztus 21-én a Budai Várban, a Szentháromság téren Leslie Mandoki és a legendás Mandoki Soulmates zenekara öt évtized bátorságát, hitvallását és diadalívként kiteljesedő zenei életművét ünnepli. -
Lefojtott láz csak az árrésstop
Továbbra is Magyarországon vásárolnak a legkevesebbet az Európai Unió többi országához képest. Ez a Központi Statisztikai Hivatal hazai kiskereskedelmi adataiban is jól érzékelhető. -
Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
Bemutatkoztak a HSUP legígéretesebb startup projektjei. -
Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
Egyre kevesebb mesterséges ételszínezéket használhatnak az érintett gyártók.