1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

    Átlépte az 1 milliót a fővárosi újépítésű lakások átlagos négyzetméterára januárban – derül ki az ingatlan.com felméréséből. Ez 17 százalékos drágulásnak felel meg. Már csak 11 olyan kerület van, ahol milliós érték alatt van az átlag négyzetméterár. Ennek oka a meglódult munkadíjak és alapanyagárak ellenére erősödő kereslet. Egy nap alatt hét bank emelte meg a hitelkamatait. Február első napján is folytatódott a kamatemelés, a változások pedig a személyi kölcsönök és lakáshitelek árazását is érintették. Bár tavaly elég kukorica termett Magyarországon, a feldolgozók importra szorulnak. A Hungrana vezérigazgatója azt mondta, mivel sokkal drágább a hazai kukorica, szállítással együtt is érdemesebb a környező országokból behozni. Ősz óta mintegy 400 ezer tonna import érkezett, ezzel együtt már csaknem kétmillió tonna többlet van ebből a gabonából itthon, de továbbra is drágább a hazai, mint az import. Bár nem volt roham az áruházakban az árstop bevezetését követően, a legtöbb áruházlánc korlátozza a vásárolható mennyiséget. A Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ennek két oka is lehet: egyrészt sokan majd csak a következő napokban kapják meg a fizetésüket, másrészt mindenki tudja, hogy az árstop három hónapig tart, és a boltok mindvégig kötelesek megfelelő készletet biztosítani az alapvető élelmiszerekből. Az áruházláncok többsége által bevezetett mennyiségi korlátozás célja az elővigyázatosság. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Imre Lőrinc és Nagy Károly.

  3. 10:05

    Egészségkód

    A mai Egészségkód első részében a krónikus fájdalom-szindrómáról, annak típusairól és a pszichoszomatikus betegségekről dr. Arnold Dénes Arnold fájdalomspecialistával beszélgetünk. A műsor második felében Dr. Török Ádám mentálhigiénés orvos a vendégünk, akivel a gyermek természetes fejlődésének elakadásáról, annak lehetséges lelki okairól és megoldásairól beszélgetünk.

  4. 11:05
  5. 11:35
  6. 12:05
  7. 12:35
  8. 13:05
  9. 13:35
  10. 14:05
  11. 15:05
  12. 15:35
  13. 16:05
  14. 17:05

    A Nap Vendége

    Bárány László, a Master Good Kft. alapítója. A műsorvezető Lakatos László.

  15. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-07 00:05:00

Menni-Enni

2025-07-07 11:05:00

Monitor

2025-07-07 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-07 13:35:00

Zenei válogatás

2025-07-07 14:05:00

ReBrief

2025-07-07 15:05:00

ReBrief

2025-07-07 15:05:00

Sportérték

2025-07-07 17:10:00

Sportérték

2025-07-07 17:10:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-07 18:05:00

Hétfő - Egy nő

A műsorvezető Kutasi Judit.

2025-07-07 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-07 19:05:00

  • Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők

    Nem csillapodtak a viszonylag nagy, június 28-i tüntetések óta Szerbiában a kedélyek. A megkérdezett Nyugat-Balkán szakértő szerint nem lehet arra számítani, hogy az elkövetkező hetekben, akár hónapokban valamilyen kompromisszum jön létre Aleksandar Vucic elnök, a kormány és a tüntetők között.

Friss hírek