1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Tavaly már sorozatban ötödik éve csökkent a főváros népessége. Az idén januárban mért adatok alapján 13 ezerrel kevesebben éltek Budapesten, mint egy évvel korábban. A magyar kormány nem támogatja az Európai Bizottság javaslatát a széndioxid kibocsátás kereskedelmi rendszerével kapcsolatban. Az uniós testület a lakóépületekre és a közlekedésre is kiterjesztené a szisztémát, amit eddig kizárólag az iparban alkalmaztak. Még hat-kilenc hónapig nem várható, hogy nagymértékben csökkenjen idehaza az infláció – ezt mondta a Sberbank treasury vezetője. Eközben kamatemelés a láthatáron. És pörög a logisztika hete: az e-kereskedelem bepörgése egyre több fejlesztést igényel, és megváltoztatja a logisztikai igényeket is: a Magyar Postát és Magyarország egyik legnagyobb logisztikai szolgáltatóját, a Trans-Sped-et kérdeztük. De szó lesz a Putyin-Biden csúcsról is, aminek már tudjuk is az időpontját: június 16-án Genfben tartják meg a régóta várt találkozót. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

  3. 11:05

    Egészségkód

    A mai adás első felében Fehér Líviával, a Nutripharma ügyvezető igazgatójával beszélgetünk az ibs-ről, vagyis az irritábilis bélszindrómáról, annak jeleiről és egy olyan tesztről, amivel pontosabb képet kaphatunk egészségi állapotunkról. A második részben a felnőttkori mozgásszervi betegségek kialakulásának megelőzése a témánk, Dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója a vendégünk. Az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége tavaly kampányt indított „Egészséges munkahelyek – Legyen könnyebb a teher!” címmel, amelynek része a korai prevenció és az érzékenyítés az iskolában, hiszen a felnőttkori problémák gyakran a gyerekkori rossz gyakorlatból erednek.

  4. 12:05
  5. 13:05
  6. 13:35
  7. 14:05
  8. 15:05
  9. 16:05
  10. 16:35
  11. 17:05
  12. 18:05

    A Nap Vendége

    Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója. A műsorvezető Lakatos László.

  13. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek