1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával

    Nagyot faragott az előző évi mínuszból a Lada orosz gyártója, az Avtovaz. A veszteség enyhén 10 milliárd rubel alá csökkent, ami kevesebb, mint negyede a megelőző évinek. Az értékesítés jelentős növekedése miatt a bevételek is nagyot ugrottak. Oroszországban tavaly 311 ezer Ladát adtak el, ami 17 százalékos növekedésnek felel meg. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, Gablini Gábor szerint a Nissan által tulajdonolt vállalatnak nem sok esélye van ugyanakkor betörni az európai piacra. Hamarosan lekörözheti a kínai gazdaság az amerikait – mondta az ING vezető elemzője, miután a kínai kormány a Kínai Népi Gyűlés elé terjesztette 6,5 százalékos idei gazdaságnövekedési tervről szóló előrejelzését. Az államháztartási hiány enyhe, 0,4 százalékos csökkentésével is számolnak. Folytatják az életszínvonal emelését, a fogyasztás növelését, több hangsúlyt kap a környezetvédelem, és igyekeznek felszámolni az országon belüli különbségeket. Rekordnyereséget ért el tavaly a svájci központi bank. A profit jó része a svájci frank euróval szembeni, több mint 8 százalékos gyengüléséből jött össze. A nyereség egy részét a központi kormány és a 26 kanton kapja meg, de jut belőle a részvényeseknek is. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter, NESTA és Tóth Anna.

  3. 10:05
  4. 11:05
  5. 12:00
  6. 12:35
  7. 14:05

    M2M Zóna

    A gépek közötti kommunikáció a mesterséges intelligencia fejlődésével lesz teljes. De vajon mióta foglalkozunk a gépek "okosításával", a magyar kutatók hogy szerepelnek ebben a versenyben? A mai műsorban erről is beszélgetek Jelasity Márkkal, a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia tanszékének vezetőjével. Tartsanak velünk!

  8. 14:35
  9. 15:05
  10. 15:35
  11. 17:05

    A Nap Vendége

    A riporter Lakatos László.

  12. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-13 00:00:00

Lélektér (ismétlés)

2025-09-13 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-13 07:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-13 07:05:00

iFater (ismétlés)

2025-09-13 11:05:00

iFater (ismétlés)

2025-09-13 11:05:00

iFater (ismétlés)

2025-09-13 11:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-09-13 12:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-09-13 12:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-09-13 12:05:00

Zenei válogatás

2025-09-13 13:05:00

Zenei válogatás

2025-09-13 13:05:00

Zenei válogatás

2025-09-13 13:05:00

Sportérték (ismétlés)

2025-09-13 13:35:00

Sportérték (ismétlés)

2025-09-13 13:35:00

Sportérték (ismétlés)

2025-09-13 13:35:00

Zenei válogatás

2025-09-13 14:35:00

Zenei válogatás

2025-09-13 14:35:00

Zenei válogatás

2025-09-13 14:35:00

Monitor Délután extra

2025-09-13 15:05:00

Monitor Délután extra

2025-09-13 15:05:00

Monitor Délután extra

2025-09-13 15:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-09-13 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-09-13 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-09-13 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-13 19:05:00

  • Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban

    A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.

Friss hírek