Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Keresetet nyújtott be Ausztria az Európai Bíróságnak a paksi atomerőmű bővítése ellen. Ezt az osztrák környezetvédelmi minisztérium jelentette be. A tárca indoklásában az áll, hogy az Európai Bizottság rossz üzenetet küld az energiapolitikában azzal, ha habozás nélkül jóváhagyja a Magyarország és Oroszország közötti megállapodást a paksi atomerőmű bővítési munkálatairól. A megkérdezett energetikai szakértő a Trend FM-nek elmondta, hogy Ausztria már korábban is nyíltan fellépett az atomenergia felhasználás ellen. Emellett gazdasági okai is vannak az osztrákok keresetének. Egyre nagyobb a kínálat a lakossági ügyfeleknek szánt akciós személygépjármű lízing konstrukciók között- mondta el Magyar Lízingszövetség főtitkára. Tavaly az első három negyedévben 23 százalékkal bővült a lízing piac, s bár ebből nagyrészt a vállalkozások finanszírozása vette ki a részét, a személygépjárművek finanszírozása így is egy 200 milliárd forintos piacot jelent a lízing cégeknek. A személygépjármű lízinget az új autó eladások növekedése és az alacsony kamatkörnyezet is ösztönzi.Először rendeznek blokklánc versenyt Magyarországon. A Blockchaineum és a Corvinus Fintech Center közös versenyére a blockchain technológiára épülő, ötlet fázisban lévő vagy már működő megoldásokkal jelentkezhetnek magyar vállalkozók és startup cégek. A továbbjutott versenyzőknek mentorok nyújtanak szakmai támogatást projektjük fejlesztésében, kidolgozásában. A cég egyik alapítója szerint a blokklánc felé egyre nagyobb az érdeklődés, így fontos az átlagember számára is közérthetővé tenni a jövő technológiáját. Jelentős változásokra készül az amerikai elnök a bevándorlás-politikával kapcsolatban. A márciusban elkészülő átfogó bevándorlási reform a vízumlottó és a bevándorló gyerekeket védő DACA (daka) programra is kihathat, amely évente átlagosan 1 millió embernek biztosít letelepedési jogot az Egyesült Államokban. A megkérdezett Amerika-szakértő elmondta: a családegyesítés intézménye szigorú szabályokhoz kötött, a kérdéssel Trump inkább a demokratáknak próbál üzenni a kongresszusi szavazatok elnyerése érdekében. A felsőoktatási intézmények reformjára van szükség a digitális forradalom korában- mondta el a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgató-helyettese egy konferencián. A Világgazdasági Fórum kimutatása szerint a tanulmányaikat most kezdő diákok 65 százaléka olyan munkakörökben fognak elhelyezkedni, amik ma még nem is léteznek. Emellett az információ robbanás és a robotika térnyerése miatt teljesen átalakul néhány éven belül a munkaerőpiac, amire a campusoknak is fel kell készülniük. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
10:05
Nagytotál Marosi Viktorral
A Nagytotálban ma szót ejtünk az idei Golden Globe-díjak átadásáról és persze a gála alapüzenetéről. Vajon miért volt mindenki feketében? Mi teszi belterjessé, illetve hitelessé az amerikai filmes díjátadókat? Aztán az A legsöttebb óra c. filmről beszélünk, kiemelve a főszereplő Gary Oldmant, aki a maszkok mögött is óriásit alakít és személyiségét képes megőrizni. Vendégünk Horváth Miklós filmszakértő lesz.
-
11:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
M2M Zóna
Akkorák, mint egy okostelefon, tablet vagy laptop, de sokkal masszívabbak, erősebbek és környezetállóak. Ezek a PDA-k, olyan mobil eszközök amelyek segítenek a gyártásban, raktározásban vagy éppen a szervizelésben. Mai műsorunkban ezekkel foglalkozunk a PDA Rendszerház ügyvezető-igazgatójával, Fehér Zsolttal.
-
14:35
-
15:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
Az Online Trendek rovat szakértője Vavrek Balázs,akti a tartalom marketing és hírlevelezés témájában kérdezünk. Ugyancsak fontos marketing eszköz az influencerek használata. Mándó Milán a stúdióban. Friss kutatás a fogyasztói szokásokról,a személyes adatok megadási szokásairól.Arany János az S.A.P. ágazatvezetője a vendég.
-
17:05
A Nap Vendége
id. Bárány László a Master Good alapító tulajdonosa. A riporter Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
Friss hírek
-
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene. -
A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Bankszövetség több tagja. Szerintük a lakossági hitelekre bevezetett kamatstop ismételt meghosszabbítása az Alaptörvénybe ütközik.