1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Munkabeszüntetést hirdettek az önkormányzati dolgozók. A sztrájkot jövő pénteken, január 12-én, illetve január 15-én tartják. A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné szerint a kormány nem reagál béremelési igényükre, a bérfejlesztés 10 éve elmaradt a területen, és a munkaerőhiány is akkora, hogy a választásokat sem tudnák törvényesen megtartani. A Phenjan és Szöul közötti forródrót helyreállítására adott parancsot Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető arra utasított, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs csatornát. A két ország közötti ügyekért felelős phenjani biztos elmondta, hogy a forródróton kizárólag a Dél-Koreában rendezendő téli olimpiával kapcsolatos kérdésekről fognak beszélni. A sporteseményen Észak-Korea két műkorcsolyázót is indítana. Mindeközben Dél-Korea is ajánlatot tett Észak-Koreának közös tárgyalások megkezdésére. A megkérdezett Korea-kutató szerint a dél-koreai kormány egyértelműen javítani szeretné a viszonyát a diktatúrával. A középvállalkozások erősítése a legfontosabb cél idén a vállalati palettán- mondta el a Bisnode Magyarország ország igazgatója a Trend FM-nek. Keleti József így reagált arra a hírre, hogy ugyan a cégmegszűnések száma 15,3 százalékkal mérséklődött a tavalyi évben, összességében közel másfél százalékkal csökkent a működő cégek száma hazánkban. Bár az új cégek száma 2017-ben csak 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi több mint öt százalékhoz képest, az építőipari cégalapítási láz például már a túlfűtöttség jeleit mutatja- tette hozzá a szakember. Extrém pesszimista az Eurasia Group előrejelzése – így reagált a K&H Bank vezető elemzője arra a prognózisra, amely a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonló konfliktusok bekövetkezését várja idénre. Az Eurasia Group elnöke a globális rend teljes felbomlását, a világgazdasági erőviszonyok átrendeződését, az Egyesült Államok jelentőségének csökkenését, Kína térnyerését, és Afrika destabilizálódását valószínűsíti. Tavaly rekordszintre emelkedett, idén vélhetően zsugorodni fog a fővárosi Airbnb piac- erről a Magyar Apartman Kiadók Egyesületének elnöke beszélt a Trend FM-nek. Schumicky Balázs elmondta, hogy tavaly tíz ezer körüli lakást hirdettek rövid távú kiadásra, azonban az egyre telítettebb piacon nem várható ennél nagyobb ugrás. Elsősorban a szabályozói környezet változása miatt, több szereplő is hátat fordíthat idén az apartmanozásnak. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

  3. 10:05
  4. 11:05
  5. 12:05
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 14:05
  9. 15:05
  10. 15:35
  11. 16:10
  12. 17:05

    A Nap Vendége

    Csaba László közgazdász, a Budapest Corvinus Egyetem és a CEU professzora. A riporter Emőd Pál.

  13. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-14 00:00:00

A hét vendége

2025-09-14 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-14 07:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-14 07:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 12:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 12:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 13:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 13:05:00

Gyűjtő (ismétlés)

2025-09-14 15:35:00

Gyűjtő (ismétlés)

2025-09-14 15:35:00

Gyűjtő (ismétlés)

2025-09-14 15:35:00

ReBrief (ismétlés)

2025-09-14 16:05:00

ReBrief (ismétlés)

2025-09-14 16:05:00

ReBrief (ismétlés)

2025-09-14 16:05:00

Fintech Világa (ismétlés)

2025-09-14 17:05:00

Fintech Világa (ismétlés)

2025-09-14 17:05:00

Fintech Világa (ismétlés)

2025-09-14 17:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-14 19:05:00

  • Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban

    A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.

Friss hírek