1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Rekordot ért el a GKI konjunkturaindexe. Az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a decemberinél is kedvezőbbek. A mutató 2,9 pontot javult egy hónap alatt, így 7,9 pont lett. Az ipari és az építőipari bizalmi index is történelmi csúcsot döntött, a kereskedelmi pedig csak egyszer volt kissé kedvezőbb. A GKI vezérigazgató-helyettese szerint azonban az építőiparban már látszódnak a túlfűtöttség jelei. Enyhén gyorsult az infláció novemberben az euroövezetben. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint a mutató 1,5 százalék volt, 0,1 százalékkal magasabb az előző havinál. Az Unió egészében ugyanakkor 1,8 százalékkal nőttek az árak. A legkisebb inflációt Cipruson, míg a legnagyobbat Litvániában mérték. Az ING Bank vezető elemzője szerint nincs meglepő az adatokban, az Európai Központi banknak nem kell változtatnia politikáján. Egyre több cég téríti meg a boltba visszavitt, nem tetsző, de hibátlan termék árát- derül ki a CP Contact felméréséből. A kutatásban vizsgált ötven kereskedelmi láncból harminc nyugta ellenében visszafizeti a termék vételárát, annak ellenére, hogy ez nem jogszabályi kötelességük. A pénzvisszafizetés leginkább a ruházati szektorban jellemző, de a hiper- és szupermarketek esetében is magas az arány. A CP Contact ügyvezető partnere elmondta, hogy alapvetően nem szezonális trendről van szó, a vállalatoknak is érdeke, hogy felajánlják a visszavétel lehetőségét. Átalakulóban van a légitársaságok piaca, a szereplők száma csökkenni fog – mondta a Concorde vezető elemzője. Tunkli Dániel hozzátette, egyre durvul a légitársaságok közötti verseny, a saját maguk által teremtett alacsony jegyárszinten viszont egy két hagyományos szolgáltató már nem tud versenyezni a diszkont cégekkel. Idén egyébként az AirBerlin csődbement, a napokban a FlyNiki került nehéz helyzetbe, miközben sztrájkkal fenyegetőznek a pilóták az egyik legnagyobb szereplőnél, a Ryanairnél. A környezettudatos karácsonyi megoldásokra hívja fel a figyelmet az AndYou Magazin ökorovat szerkesztője. Havasi Patrícia szerint karácsonykor az ételpazarlás és a túlzott ajándékozás jelentik a legnagyobb környezetvédelmi kockázatot - ezt pedig némi odafigyeléssel, tudatos vásárlással és egyedi megoldásokkal könnyen minimálisra csökkenthetjük. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!

  3. 10:05

    Nagytotál Marosi Viktorral

    A mai adásban a Getto Balboa című dokumentumfilm rendezőjével, Bogdán Árpáddal és a producerrel, Józsa Lászlóval beszélgetünk kitörésről, lehetőségekről és a sztereotípiák lebontásáról. A film idén a Szarajevói Filmfesztivál showcase programjáról díjjal tért haza. A második részben pedig Jónás Vera lesz a vendégünk, akivel az idei Oscar-díjas La La Land-ről fogunk beszélgetni.

  4. 11:05
  5. 12:00
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 14:05

    M2M Zóna

    Bár az elmúlt 20 évben csökkent a háztartások vízfogyasztása, a palackos ásványvizek egyre nagyobb teret hódítottak. Ez viszont környezetvédelmi szempontokat vet fel. A műanyag palackok lassan bomlanak, komoly gondot okozva. Egy magyar fejlesztés ezen segítene: okos-vízadagolót készítettek a konyhákba.

  9. 14:35
  10. 15:05
  11. 17:05

    A Nap Vendége

    Horváth Balázs, az Invitech Solutions stratégiai, üzletfejlesztési és marketing igazgatója. A riporter Lakatos László.

  12. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-14 00:00:00

A hét vendége

2025-09-14 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-14 07:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-14 07:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 12:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 12:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 13:05:00

Zenei válogatás

2025-09-14 13:05:00

Gyűjtő (ismétlés)

2025-09-14 15:35:00

Gyűjtő (ismétlés)

2025-09-14 15:35:00

Gyűjtő (ismétlés)

2025-09-14 15:35:00

ReBrief (ismétlés)

2025-09-14 16:05:00

ReBrief (ismétlés)

2025-09-14 16:05:00

ReBrief (ismétlés)

2025-09-14 16:05:00

Fintech Világa (ismétlés)

2025-09-14 17:05:00

Fintech Világa (ismétlés)

2025-09-14 17:05:00

Fintech Világa (ismétlés)

2025-09-14 17:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-14 19:05:00

  • Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban

    A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.

Friss hírek