Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:36
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Miklós Felíciával
Összehangolt szabályozás, kevesebb adminisztráció – ez a lényege a május elsejétől életbe lépő uniós vámkódexnek. Bár a változások a következő években fokozatosan lépnek majd érvénybe, már most érdemes odafigyelni néhány dologra – ezért is foglalkozunk ezzel a Reggeli Monitorban. E-mailes csalási hullám szedi az áldozatait, az elkövetők a PayPal nevében próbálnak pénzt kicsalni az emberektől. A közvélekedéssel ellentétben igenis rengeteget olvasnak a magyarok, ezt mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója. Átadták az idei Magyar Brands díjakat. A címmel minden évben a legkiválóbb hazai márkákat ismerik el, a jövőben az innovatív márkák felé nyithatnak – erről is lesz hétfőn reggel. Tovább pörög a gyorsjelentési szezon. Csaknem harmadával csökkent az első három hónapban a Daimler nyeresége. Közben a Volvo számai is csökkentek a haszongépjárműveket értékesítő részlegén. Enyhén csökkent áprilisra az Európai Uniós üzleti kilátásokat nyomon követő mutató. – erről is hallhatnak egy beszélgetést. Várja Önöket Szűcs Péter!
-
11:05
Menni-Enni Buza Sándorral
A 2 órás magazinműsor első felében megtudhatjuk, melyik az a világhíres közlekedési eszköz, amelyik szinte kizárólag nosztalgiázni vágyó külföldi utasokkal - akik néha több millió forintot is fizetnek a nagy kalandért - indul Budapestről a mesés Keletre, majd megtudhatjuk, melyek a világ legszebb és legkülönlegesebb könyvtárai. A déli hírösszefoglaló után bedobunk egy pohár kézműves sört, szerencsére lesz, aki eligazít minket a kézműves sörök bőségzavarában, végül pedig egy „Okostányér”-ral áldozunk az egészségtudatos táplálkozás oltárán.
-
13:05
Monitor Nagy Károllyal
Év végéig lehet felhasználni a régi húszezreseket, december 31-e után ezeket folyamatosan bevonja a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank 2018-ig tartó programjának keretében megújítja az összes forgalomban lévő bankjegyet, a teljes csereügylet mintegy 14-16 milliárd forintba kerül. A bevonási határidő után fizetni már nem, de becserélni még lehet majd a régi bankókat. A bankoknál és a Postánál 3 évig, a Magyar Nemzeti Banknál 20 évig lehet kicserélni a régi húszezreseket újakra. A Magyar Nemzeti Banktól holnapi ülésétől újra kamatcsökkentést várnak az elemzők. A ráta 15 bázisponttal mérséklődhet, 1,35-ről 1,05 százalékra. Már harmadik hónapja csökken a GKI konjunktúraindexe. Áprilisban az üzleti várakozások, a kereskedelem kivételével, minden ágazatban romlottak. A fogyasztói várakozások kissé javultak, de így sem érték el a februári szintet. A GKI ipari bizalmi indexe egy éve volt ilyen alacsony. Jó hír, hogy a foglakoztatási hajlandóság erősödött a gazdaság néhány területén, és enyhült a lakosság munkanélküliségtől való félelme. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:05
-
15:05
-
15:35
-
16:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
Az Öngondoskodó rovat szekértője Dr Farkas András a CONSEQUIT Pénzügyi Tanácsadó Ztr. értékesítési vezérigazgatója.A téma a nyugdíjrendszer jövője. A Munkaerőforrás adása az "y" generáció és a "veteránok" munkahelyi együttműködésének lehetőségit vizsgálja. Szakértőink Fekete-Kőrösi Márta eu-Csoport és Badics Andrea az OFI HR vezetője.
-
17:10
-
18:05
Hétfő - Egy nő Pataki Zitával
Horváth Gabriella az Aegon Magyarország Prémium Üzletág értékesítési igazgatója
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
Nem csillapodtak a viszonylag nagy, június 28-i tüntetések óta Szerbiában a kedélyek. A megkérdezett Nyugat-Balkán szakértő szerint nem lehet arra számítani, hogy az elkövetkező hetekben, akár hónapokban valamilyen kompromisszum jön létre Aleksandar Vucic elnök, a kormány és a tüntetők között.
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
Augusztus 21-én a Budai Várban, a Szentháromság téren Leslie Mandoki és a legendás Mandoki Soulmates zenekara öt évtized bátorságát, hitvallását és diadalívként kiteljesedő zenei életművét ünnepli. -
Lefojtott láz csak az árrésstop
Továbbra is Magyarországon vásárolnak a legkevesebbet az Európai Unió többi országához képest. Ez a Központi Statisztikai Hivatal hazai kiskereskedelmi adataiban is jól érzékelhető. -
Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
Bemutatkoztak a HSUP legígéretesebb startup projektjei. -
Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
Egyre kevesebb mesterséges ételszínezéket használhatnak az érintett gyártók. -
Megbicsaklott a boltokban a lendület
Májusban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,1 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal mérséklődött.