Rádióműsor
-
23:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Sarkadi-Szabó Kornéllal
A Trend FM által megkérdezett közgazdász szerint, ha az őszi ügydöntő szavazáson a Brüsszel által képviselt vélemény diadalmaskodik, az komolyabb piaci reakcióhoz vezethet. A mostani magyar makrogazdasági adatok jók, és a befektetőknek tetszik a stabil, erős, nagy támogatottságot élvező kormány. Ugyanakkor, ha az „igenek” győznek ősszel, az a piacok szemében akár azt is bizonyíthatja, hogy a kormány támogatottsága csökkent. Magyarország az Európai Unió élmezőnyében van a háztartások szélessávú-internet lefedettsége terén – derül ki az Európai Bizottság közleményéből. A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatóból viszont az is kiderül, hogy az e-közigazgatás területén Magyarország messze az Uniós átlag alatt teljesít. Negyedéves összehasonlításban megduplázta eredményét a Magyar Telekom. A távközlési társaság 3,3 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a tavalyi negyedik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 1,5 milliárd forinttal. A negyedéves profit meghaladja az elemzők által várt 2,9 milliárd forintot. Christopher Mattheisen, a Telekom elnök –vezérigazgatója szerint minden piacon jól teljesítettek, de a szép számok a korábbiaknál kedvezőbb gazdasági helyzetnek is köszönhetőek. Egy 50 pontból álló versenyképességi programot dobott be a hazai jegybank a köztudatba. Bürokráciacsökkentés, a közfoglalkoztatottak piaci elhelyezkedésének támogatása, pénzforgalmi szemléletű vállalati adózás. Az MNB szerint ezek hatékonyabbá tennék a magyar gazdaság működését. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna.
-
10:06
-
12:06
-
12:35
-
13:05
-
14:05
-
15:05
-
16:10
-
17:06
A Nap Vendége
Dr. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja, a Magyar Mecenatúra Program vezetője és Novák Emil, Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Magyar Filmakadémia elnöke. A riporter Kristóf Gábor.
-
18:06
GR Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
A Proof of Concept pályázat révén 16 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég 3,45 milliárd forintnyi támogatást tud arra fordítani, hogy piacképes projektjeit tovább fejlessze.
- Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
- Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
- A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
- Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
- Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
- Startol az EFOTT-fesztivál: berobban a nyár legnagyobb egyetemista bulija
- Aki a 3%-os lakáshitelre gyúr, ezen is elbukhat
- Patthelyzet Szerbiában, nem engednek a tüntetők
- 50 év szabadságvágy – Jön a Mandoki Soulmates megakoncert
- Lefojtott láz csak az árrésstop
- Rákos betegeket segítő AI-platform, lebomló 3D termék és focistakarrier
- Színt vált az élelmiszeripar – Vége a mesterséges ételszínezékek korszakának?
- Megbicsaklott a boltokban a lendület
- Erős a pszichés nyomás az online játékosokon, 3,3 milliárdnyian játszanak világszerte
- Ott tartott az ipar májusban, mint februárban-márciusban
- Izgalmas hónapok várhatnak a befektetőkre
- Már 5 milliárdra értékelik ezt az innovatív tőzsdei sztorit a befektetők
- Mi lesz, ha nincs alku? Az USA akár 50%-os vámmal is büntethet
- Otthon Start: szeptembertől indul a 3%-os lakáshitel
- Befektetők és kényszervásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac
- Fordulat a lakásbiztosítási piacon - többet fizetnek a biztosítók?
- Felrázhatja az építőipart a kormány 3%-os támogatott hitelezése
- Újabb vészjósló adat, tovább vergődik az ipar
- Leépít a CATL
- Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
- Magyar bor Közép-Európa legjobbjai között
- Jennifer Lopez is rákattant a magyar flashmobra
- Tedd zsebre a könyvelőt!
- Hogyan formálja át a brutális hőség az életünket?
- Tovább terjeszkedik a 4iG Csoport, megvásárolja a Netfone Telecomot
- Stratégiai összefogás a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítéséért
- Villa a Balatonnál – Mitől fut ennyire a Villa Chez les Amis?
- Morzsánként érkeznek a jó hírek a magyar gazdaságról, elérte inflációs célját az EKB
- A szépség dicsősége – Alsó-ausztriai kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Friss hírek
-
Hogyan váltható profitra az egyetemi tudás? Íme, a jó példa
A Proof of Concept pályázat révén 16 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég 3,45 milliárd forintnyi támogatást tud arra fordítani, hogy piacképes projektjeit tovább fejlessze. -
Mekkorák a károk, és mi várható a pusztító vihar után?
A Katasztrófavédelemhez kedd délutánig több mint 8300 káreseményről érkezett bejelentés. A napokban még lehet további viharokra számítani, ezért fontos a felkészülés. -
A csendes magyar sikersztori, ami nélkül megállna a vállalati bankolás
A Fintech Világában egy magyar cég sikertörténetéről volt szó. A Cardinal a digitális vállalati bankolás megkerülhetetlen szereplőjévé vált több mint három évtizedes múltja alatt. -
Meglepő csúcsokat döntenek a napelemesek
Most bizonyosodott be a háztartási napelemfelhasználók számára, hogy jó döntést hoztak, amikor a beruházás mellett döntöttek – mondta a Trend FM-nek Szabó M. István energetikai szakújságíró. -
Már a Balaton közepéről is szurkolhatunk – az AI is beszáll
Egy magányos sportból közösségi élmény – ez a célja a 43. Balaton-átúszás ún. Hajrá Hajójának, amelyen keresztül bárki üzenhet a vízben versenyzőknek.