1. 00:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap. A Beva közleménye szerint az igazgatóság döntése nem terjed ki a kártalanítás részleteire, azokat a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását követően lesz lehetőség tisztázni. A Fidesz, egy követeléskezelő alap felállításával, a Quaestor valamennyi károsultját kártalanítaná 30 millió forint erejéig – mondta Rogán Antal frakcióvezető, pénteken. Látványos erősödésbe kezdtek a részvények az Európai Központi Bank eszközvásárlási programjának megkezdése után. Januárban a DAX még 9450 ponton járt, a program márciusi bevezetése óta ezer pontot emelkedett, péntekre már átlépte a 12 300 pontos határt is, ami újabb történelmi csúcs. Nagy-Britanniában az ipari termelés volumene a januári 1,3 százalékos bővülés után februárban csak 0,1 százalékkal nőtt. A választási lázban égő britek körében, a Moody’s elemzése szerint, ismét felvetődött a „Brexit” lehetősége. Kínában a vártnál valamivel magasabb, 1,4 százalékos volt az infláció márciusban. Ez még mindig messze van a pekingi kormány által kitűzött éves 3%-os pénzromlási mértéktől. Ezekkel és más témákkal is várja a Gazdasági Rádió hallgatóit Nagy Károly, a hétfői Reggeli Monitor műsorvezetője.

  3. 10:40

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként

  4. 13:00
  5. 13:35

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként

  6. 15:35

    Ingatlanüzlet Lakatos Lászlóval

    A lakóingatlan piac már magára talált a válság után, de mi a helyzet a budapesti irodapiacon? Vonzó e a magyar főváros a befektetők illetve a bérlők számára, és ha igen, miért? A mai műsorban erről kérdezem a szakértőt.

  7. 16:06

    Monitor Délután Érczfalvi Andrással

    A mai Monitor Délután első vendégei a START-UP-ok világában jártas szakértők, Stekl László tanácsadó és Horváth László Dávid a Synergitech ügyvezetője. A Munkaerőforrás szakértője Hoffmann Gábor az EU-CSOPORT munkatársa, aki a vasárnapi zárvatartás munkajogi vonzataira hívja fel a munkáltatók figyelmét.

  8. 17:12
  9. 18:06

    Hétfő - Egy nő Pataki Zitával

    Pátkai Rozina énekesnő

  10. 19:05

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-18 00:05:00

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Nemcsak a motorok szezonja a nyár, hanem a vízijárműveké is, igencsak fellendült a használt motorcsónakok és vitorlások piaca. Na, de vajon lesz hol vagy inkább min csónakázni? Ez persze inkább a nagyobb hajókat érinti mármint az, hogy igencsak alacsony az Európai folyók vízhozama. Hajóskapitány beszél a pénteki Reggeli Monitorban az apadás okozta hajózási útvonalak beszűküléséről, de szóba kerül a Duna vízjárásának újrarendezése is, a magyar-szlovák elvi megállapodás kapcsán. A külpolitikai témák között felbukkan egy új szereplő, nevezetes Kuba, ahol már a politikai elit sem képes tovább titkolni a lakosság elszegényedését, és persze egy állandó téma, az orosz-ukrán háború is megjelenik a holnap reggeli hírkínálatban. Ezúttal az egyes felek fegyver utánpótlási lehetőségeiről lesz szó. Beszélünk majd a FED elnököt ért folyamatos támadásokról Donald Trump részéről, és a devizahitelesek valós reményeiről az Európai Unió Bírósága és a hazai Kúria döntése nyomán. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Szűcs Péter lesz.

2025-07-18 06:35:00

2025-07-18 11:05:00

Monitor

2025-07-18 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-18 13:35:00

BorMárka

2025-07-18 14:05:00

Krízisek és Pofonok

2025-07-18 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

Mai műsorunkban két témát érintünk: A korábbi Ioniq 5 N sportos tulajdonságait alapul véve a mérnökök a Hyundai N sportprogram keretében valódi versenygéppé alakították az egy mérettel nagyobb koreai villanyautót, az új Ioniq 6-ost. Az elektromos sportautó álló helyzetből 3 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig eléri az óránkénti 257 kilométert. Újabb hír, hogy hamarosan hazánkban is szalonokba kerül a Hyundai villanyos, bálterem méretű zászlóshajója, a vadonatúj Ioniq 9 is. A 3 méternél arasznyival nagyobb tengelytáv, az 5 méternél kicsivel hosszabb kocsitest, a páratlanul komfortos, elektronikus futómű, a 2 vagy 4 kerékhajtás akár 620 kilométeres hatótávval párosul. A másik téma: Már hazánkban is elkerülhetetlennek tűnik új, szárazságtűrőbb növényfajták nemesítése és bevezetése. A változó éghajlati viszonyok miatt folyamatosan növekvő hosszúságú aszályos időszakokra számíthatunk, ami új alapokra helyezi a megszokott öntözéses földművelés technológiáját. A mezőgazdasági gépgyártást különösen nehéz helyzetbe hozza a sürgető termelésszerkezet-váltás, így még inkább lemaradni látszunk a hibrid, sőt elektromos traktorok, autonóm kombájnok, permetező és öntöző drónok fejlesztésében és elterjesztésében élenjáró Kína mögött. Vajon a hardver és a technológia gyorsuló ütemű átalakulásával nem kerül-e még hátrányosabb helyzetbe a magyar mezőgazdaság?

2025-07-18 15:05:00

Fintech Világa

2025-07-18 16:05:00

Prémium Kategória

2025-07-18 17:10:00

A Nap Vendége

Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.

2025-07-18 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-18 19:05:00

Friss hírek

  • Döntött a Kúria: mi vár most a devizahitelesekre?

    Lehűtötte a várakozásokat a Kúria jogegységi döntése a devizahitelesek ügyében, amit az Európai Bíróság ítélete nyomán hozott.
  • Unitravel csőd: olcsóbb lesz idén a nyaralás?

    Bár július 10-én fizetésképtelenséget jelentett az Unitravel utazási iroda, a piacon nem tartanak csődhullám miatt attól, hogy komoly árversenybe kezdtek a cégek.
  • Az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival kötött együttműködést a 4IG Csoport

    A magyar kormány meghívására július 17-én hivatalos látogatásra érkezett Budapestre az Egyesült Arab Emírségek (UAE) elnöke. A találkozó alkalmával a 4iG Csoport előzetes megállapodásokat kötött az ázsiai ország globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel. A találkozó keretében a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. megállapodást írt alá a világ egyik vezető védelmi és technológiai vállalatával, az EDGE Grouppal is.
  • Káosz vagy rendteremtés az új kripto-szabályozás?

    A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója arról beszélgettek, miként változtatja meg a hazai kriptopiac működését a 2025 júliusában elfogadott új szabályozás, és milyen hatással van ez a szolgáltatók mellett immár a felhasználókra is.
  • A Westendben várja a jövő légiforgalmi irányítóit a HungaroControl

    A cég egy hónapon át tartó interaktív toborzóponttal várja az érdeklődőket a Westend bevásárlóközpontban július közepe és augusztus 15-e között. A kitelepülés célja a légiforgalmi irányító képzés és hivatás népszerűsítése.