1. 00:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Alkotmánybírósághoz akar fordulni a Magyar Könyvvizsgálói Kamara a kedden elfogadott brókertörvény, vagyis a büntetőeljárási törvény keddi módosítása miatt. A törvény lehetőséget teremt arra, hogy a könyvvizsgálók vagyonát is visszamenőlegesen zárolhassák, a kamara szerint ez sérti az alkotmányt. A Quaestor–ügy kapcsán Várhegyi Éva Nap vendége című műsorunkban megjegyezte: soknak tűnik egy ilyen cégcsoport esetében a 70 milliárdos kötvénykibocsátás, pláne úgy, hogy a Quaestor visszavásárlást is vállalt, miközben egy ingatlanbefektetésnél a likviditás nagyon alacsony. A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa utalt arra: azonnal nem lehet az ingatlanokat értékesíteni, azaz jelentős a kockázat. Kiugró forgalom mellett szárnyalt a MOL a BÉT-en, a csütörtöki kereskedésben. Az olajtársaság papírjának ára 6, 3 milliárd forintos forgalom mellett 4,7 százalékot emelkedett, 12 740 forinton zárta a kereskedést. 33 forintos osztalékot fizet idén részvényenként a Richter Gedeon. A tavalyi évben az orosz gazdaság gyengesége és a rubel esése miatt jelentős veszteségeket könyvelt el a gyógyszergyártó vállalat, az utóbbi időszak 8 százalékos árfolyam erősödése azonban a nyereségesség lehetőségét is előrevetíti az első negyedévre, mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája. Az ellenzéki, muszlim jelölt győzött az elnökválasztáson a 180 milliós Nigériában, Afrika legnagyobb lélekszámú, a világ hetedik legnépesebb államában. Nigéria lakosságának körülbelül fele keresztény, fele muszlim. Nigéria a világ nyolcadik legnagyobb kőolajexportőr országa. A nigériai GDP harmada a dél-afrikainak. Ezekkel és más témákkal is várja a Gazdasági Rádió hallgatóit Nagy Károly, a pénteki Reggeli Monitor műsorvezetője.

  3. 10:40

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként

  4. 13:00
  5. 13:35

    Zenei válogatás

    A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként

  6. 15:05

    Mozgásban Varjú Frigyessel

    Egyelőre senki sem tudja, mikor és egyáltalán lesz-e Budapesten dugódíj. Hivatalosan egyetlen dátum ismert, mégpedig az Európai Unió által a 4-es metró építéséhez nyújtott pénzügyi támogatásáért cserébe Demszky Gábor által vállalt 2015 év végi határidő. Az előző, szocialista-szabaddemokrata városvezetés ugyanis azzal a feltétellel juthatott Brüsszel anyagi támogatásához a 4-es metróberuházás elindulásakor, hogy ígéretet tett a fővárosi dugódíj mielőbbi bevezetésére. Tarlós István főpolgármester szerint a dugódíj bevezetésének reális időpontja 2016 vége, de azt is kijelentette egy televíziós interjúban, hogy a főváros valójában a dugódíj bevezetése ellen küzd, sőt azt szeretné, hogy az Európai Unió tekintsen el a dugódíj bevezetésétől. Vajon van-e esélye Magyarországnak ennek eléréséhez, különösen azután, hogy a metróépítés végleges költsége jelentős mértékben meghaladta a legmerészebb elképzeléseket is? Vendégünk Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. Megtámadja a napokban elfogadott német útdíjakról szóló törvényt a Magyar Autóklub és arra kéri a magyar kormányt, hogy kezdeményezzen kötelezettségszegési eljárást Berlinnel szemben az Európai Bizottságnál. Az autós érdekvédelmi szervezet szerint Németország az eddigi sajtóhírek alapján kettős mércét alkalmaz az Európai Unión belül. A német alsóház, a Bundestag által egy hete elfogadott törvény ugyanis 2016-tól úgy ír elő autópályadíj-fizetési kötelezettséget, hogy az csak a külföldiekre vonatkozik, s a díjat valamennyi német jármű-üzembentartó levonhatja az adójából. A stúdióban dr. Kovács Kázmér közlekedési szakjogász, ügyvéd segít eligazodni az uniós útvesztőben.

  7. 16:05
  8. 17:10

    Exclusive Kristóf Gáborral

    Mi számít luxusnak? Az attól függ, hogy kitől kérdezik: merthogy társadalmi státusz, történelmi korszak, földrajzi helyzet – és mi minden még – igencsak befolyásolja a választ. Vannak egykori luxuscikkek, amik mára már nem számítanak fényűzőnek – de mellettük sok márka őrzi még a régi dicsőséget, megjelennek újak is a piacon – szóval: a luxus örök… Erről beszélgetünk az Exclusive első felében a Playboy Magazin főszerkesztő-helyettesével, Vida Ferenccel. Utána utazunk Sárvárra, a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa ötcsillagos superior szállodába, ahol a valódi színarany mennyezet alatt kristálycsillárok ontják a fényt, ametisztból készült a recepciós pult, onyx-szal burkolták az étterem büfépultjait… És persze a szolgáltatások is ötcsillagos superior-szintűek - így lett a Spirit a legjobb magyar konferenciaszálloda a kategóriájában…

  9. 18:05

    A Nap Vendége

    Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. A riporter Kristóf Gábor.

  10. 19:05

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-18 00:05:00

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Nemcsak a motorok szezonja a nyár, hanem a vízijárműveké is, igencsak fellendült a használt motorcsónakok és vitorlások piaca. Na, de vajon lesz hol vagy inkább min csónakázni? Ez persze inkább a nagyobb hajókat érinti mármint az, hogy igencsak alacsony az Európai folyók vízhozama. Hajóskapitány beszél a pénteki Reggeli Monitorban az apadás okozta hajózási útvonalak beszűküléséről, de szóba kerül a Duna vízjárásának újrarendezése is, a magyar-szlovák elvi megállapodás kapcsán. A külpolitikai témák között felbukkan egy új szereplő, nevezetes Kuba, ahol már a politikai elit sem képes tovább titkolni a lakosság elszegényedését, és persze egy állandó téma, az orosz-ukrán háború is megjelenik a holnap reggeli hírkínálatban. Ezúttal az egyes felek fegyver utánpótlási lehetőségeiről lesz szó. Beszélünk majd a FED elnököt ért folyamatos támadásokról Donald Trump részéről, és a devizahitelesek valós reményeiről az Európai Unió Bírósága és a hazai Kúria döntése nyomán. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Szűcs Péter lesz.

2025-07-18 06:35:00

2025-07-18 11:05:00

Monitor

2025-07-18 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-18 13:35:00

BorMárka

2025-07-18 14:05:00

Krízisek és Pofonok

2025-07-18 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

Mai műsorunkban két témát érintünk: A korábbi Ioniq 5 N sportos tulajdonságait alapul véve a mérnökök a Hyundai N sportprogram keretében valódi versenygéppé alakították az egy mérettel nagyobb koreai villanyautót, az új Ioniq 6-ost. Az elektromos sportautó álló helyzetből 3 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig eléri az óránkénti 257 kilométert. Újabb hír, hogy hamarosan hazánkban is szalonokba kerül a Hyundai villanyos, bálterem méretű zászlóshajója, a vadonatúj Ioniq 9 is. A 3 méternél arasznyival nagyobb tengelytáv, az 5 méternél kicsivel hosszabb kocsitest, a páratlanul komfortos, elektronikus futómű, a 2 vagy 4 kerékhajtás akár 620 kilométeres hatótávval párosul. A másik téma: Már hazánkban is elkerülhetetlennek tűnik új, szárazságtűrőbb növényfajták nemesítése és bevezetése. A változó éghajlati viszonyok miatt folyamatosan növekvő hosszúságú aszályos időszakokra számíthatunk, ami új alapokra helyezi a megszokott öntözéses földművelés technológiáját. A mezőgazdasági gépgyártást különösen nehéz helyzetbe hozza a sürgető termelésszerkezet-váltás, így még inkább lemaradni látszunk a hibrid, sőt elektromos traktorok, autonóm kombájnok, permetező és öntöző drónok fejlesztésében és elterjesztésében élenjáró Kína mögött. Vajon a hardver és a technológia gyorsuló ütemű átalakulásával nem kerül-e még hátrányosabb helyzetbe a magyar mezőgazdaság?

2025-07-18 15:05:00

Fintech Világa

2025-07-18 16:05:00

Prémium Kategória

2025-07-18 17:10:00

A Nap Vendége

Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Érczfalvi András.

2025-07-18 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-18 19:05:00

Friss hírek