Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Hungarikum Értéktár - Béres csepp
2021-01-31 22:04:00A Béres Csepp, illetve továbbfejlesztett összetételű változata, a Béres Csepp Extra a magyar gyógyszerkincs része, amelyet magyar feltaláló, idősebb dr. Béres József fejlesztett ki. Vitathatatlanul a magyar alkotótevékenységhez, tudáshoz kapcsolódik ez az egyedi, különleges és kimagasló minőségű gyógyszer. Minőségét a találmányra megadott szabadalmi oltalmak, illetve a gyógyászati célra történő alkalmazást engedélyező, gyógyszer forgalomba hozatali engedélyek igazolják. A Béres Cseppek az igaz magyar ember segítőkész, érzékeny és tiszta értékrendjét közvetítik, ami által belföldön és külföldön is a magyarság kiválóságát hirdetik. A Béres Cseppek története példát mutat szorgalomból, kitartásból, emberségből, igaz értékekből.
-
Hungarikum Értéktár - Torockó
2021-01-31 22:02:00Torockó a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együttese. Itt található a Kárpát-medence legrégebbi, 1668-ban épült eredeti állapotában megmaradt parasztháza. Torockón a Nap kétszer kel fel. Korán reggel megjelenik az égbolton, a Székelykőtől balra, majd elbújik a Székelykő mögé, és csak később emelkedik olyan magasra, hogy bevilágíthassa az egész falut. Ezt a különös jelenséget az 1130 méteres észak-dél vonulatú Székelykő sajátos alakja okozza. A falunak a természeti értékek mellett jelentős épített és szellemi öröksége is van: a házak egyedi, csak itt jellemző stílusban épültek. 1999-ben Torockó kapta meg a legjelentősebb európai építészeti díjat, az Európai Unió Europa Nostra-díját, „138 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttes kiváló helyreállításáért, mely szakmai körök kezdeményezésére, a legmagasabb műemlékvédelmi követelmények betartásával, határokon átnyúló támogatással és helyi elkötelezettség eredményeként valósult meg”.
-
Hungarikum Értéktár - Tiszai Halászlé
2021-01-31 22:02:00A magyar halászleveknek három fő családja van: a balatoni, a dunai és a tiszai. Bár mindhárom halászlé alapja a jó minőségű hal, a hagyma és a paprika, hármójuk között a különbség az elkészítés módjában van. A klasszikus Tiszai halászlé a fehérhúsú halakból, a ponty fejéből, farkából és hagymából készülő alaplé készítésével kezdődik, majd a passzírozás után a felöntött alaplébe kerül a só, a piros paprika, s a pontyszeletek. A Tiszai halászlé, amellett, hogy jellegzetes étele a Tisza-mentének, maga a továbbélő halászhagyomány. Az alapanyagok tekintetében szigorúan őrzi az ősi halászkultúrát, ugyanakkor a természetes ízfokozónak tekinthető alaplé használatával mindenki számára élvezetes étel.
-
Hungarikum Értéktár - Unicum
2021-01-31 22:01:00Az italt 1790-ben alkotta meg II. József császár és magyar király udvari orvosa, a Zwack család egyik őse. A történet szerint dr. Zwack, a köztudottan folyamatosan gyomorbántalmakkal küzdő uralkodót egyik nap egy saját készítésű, különleges gyógynövényekből készült itallal kínálta, aki nem győzte magasztalni a csodálatos készítményt, és az első korty után így kiáltott fel: „Dasistein Unicum!”. Ezzel nevet is adott az italnak, és az Unicum elindult világhódító útjára. Az Unicum számos országban jól ismert és kedvelt ital, különösen népszerű Olaszországban, Németországban, Ausztriában, és a Kárpát-medence magyar lakta területein.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-01-31 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-01-30 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-01-30 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!